Belföld

Ordítóan aggályos részeket húztak ki a Stop Sorosból

Pont azt a két súlyos elemet húzta ki a kormány a Stop Soros törvényjavaslatból, amely a Velencei Bizottság vizsgálatának fókuszában állt, mondta Tordai Csaba ügyvéd, alkotmányjogász a hvg.hu-nak.

Mint fogalmazott,

az új tervezetben már nem kötik belügyminiszteri engedélyhez a migrációval foglalkozó civil szervezetek működését, és a 25 százalékos támogatás elvonás sem szerepel benne, és ezeket az elemeket a korábbi gyakorlat alapján minden bizonnyal erősen kritizálta volna a Velencei Bizottság.

Tordai hozzátette, bár a Velencei Bizottság elvben még vizsgálhatja az új tervezetet is, de abban szimplán jogi szakmai szemmel nézve nincs olyan, ami a testület előzetes vizsgálatát indokolna.

Igaz, a javaslatban maradtak aggályos elemek, a lehetséges jogsérelmeket a hazai, vagy végső esetben a strasbourgi jogorvoslati rendszer kezelni tudja.

Stop Soros: mintha az ügyvédet büntetnék a védence helyett
Példátlan szigorral sújtaná a szigorított törvényjavaslat azokat, akik a kormány szerint elősegítik a jogellenes bevándorlást.

Az alkotmányjogász egyébként meglepődne, ha menekültügyben eljáró ügyvédek, civil szervezetek munkatársai ellen büntetőeljárások indulnának, mert nem tenne jót a kormány megítélésének, és a perek amúgy is nyerhetők lennének.

Tordai  szerint

a mostani javaslat egy arcmentés a kormány számára, egy ilyen kampány után nem tehet úgy, mintha első szóra becsicskulna a CDU akarata előtt, belpolitikai okokból azt kell mutatnia, hogy kemény. Ezért maradtak a javaslatban az első ránézésre kemény, aggályos passzusok, de ha azt alkalmazzák is a jogvédőkkel szemben, azon csak veszít a kormány.

Leundorítózta Orbánt és a Fideszt a szociáldemokrata EP-frakció alelnöke
Weidenholzer szerint azonnal ki kéne őket dobni az Európai Néppártból.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik