Belföld

Csődbe viheti a Jukoszt az újabb adósarc

A Jukosz December 20-án rendkívüli közgyűlést tart, és a csődkérelmet, illetve a felszámolást is fontolóra veszi, miután a kormány még 6,7 milliárd dollárnyi adóhátralékot követel a cégtől - mondta a Jukosz vezérigazgatója, Steven Theede szerdán.

Az orosz adóhatóság hétfőn újabb, 6,7 milliárd dolláros adótartozást kért számon a vergődő Jukosz olajóriáson 2002-ről. Előzőleg a Jukosz fő termelő leányvállalatának, a Juganszknak nyújtott be egy 2,4 milliárd dolláros adókövetelést 2001-ről, miután 2002-ről már korábban „megajándékozta” egy egymilliárdos számlával. Ezzel az új adókövetelések összege – 6,7 milliárd és 2,4 milliárd dollár – meghaladja a 9 milliárdot.

A Vezérigazgató megerősítette, hogy a kormány új, 6,7 milliárd dollárnak megfelelő adóhátralékot követel a cégen 2002 után, a 2001 után már részben behajtott 3,4 milliárd dolláron felül.

Theede azt mondta a kormány új követeléséről, hogy az több mint felháborító: nevetséges: „A mai helyzet azonban nem tartható fenn, így nem folytathatjuk sokáig” – tette hozzá.

A fizetési nehézségek, számlái zárolása miatt a Jukosz korábban 86-87 millió tonnára csökkentette idei kőolaj-kitermelési tervét az eredeti 90 millió tonnáról. Theede szerdán azt mondta, hogy a 86-87 millió tonnás tervet mindenképpen teljesíteni akarják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik