Forgalma a harmadik negyedben 5,9 százalékkal 3,2 milliárd euróra csökkent az egy évvel azelőttihez képest. Ezzel az első kilenc hónapban a forgalom 6 százalékkal 10,1 milliárd euróra fogyatkozott a tavalyi első kilenchavihoz viszonyítva.
Egyszeri tételek nélkül az üzemi veszteség 420 millió euróra nőtt az első kilenc hónapban az egy évvel azelőtti 321 milliós hiányhoz képest. Egyszeri tételekkel együtt az üzemi veszteség 1,57 milliárd euróra nőtt 128 millióról. Az egyszeri tételek szerkezeti átalakításokból származnak. Még augusztusban közölték, hogy a pénzügyi nehézségek miatt 25 áruházukat bezárják a 180-ból, és négyezer dolgozót elbocsátanak.
A „fogyasztók folytatódó vonakodására” tekintettel egész évre a forgalom 7 százalékos csökkenését jósolták a cégnél szerdán, az üzemi veszteségre pedig 280-295 millió eurót valószínűsítettek. A hitelező bankok december végéig meghosszabbították a KarstadtQuelle rövid lejáratú hiteleit.
A német KarstadtQuellénél a veszteséges gazdálkodás miatt végrehajtott elbocsátások és boltbezárások nem érintik a magyarországi leányvállalatot, sőt, az a tervek szerint három év alatt 200-ra emeli alkalmazottai számát a mostani százról – mondta Kanizsai Zsuzsanna, a Quelle Bt. ügyvezető igazgatója október végén. Hozzátette: az idén 6 milliárd forintos árbevételt és mintegy 150 millió forintos adó előtti eredményt várnak, 15-15 százalékkal többet a tavalyinál.
