Nagyvilág

Zuckerberg vallomást tett Brüsszelben

Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon.

Zuckerberg a vállalat körül kirobbant botrányról beszélt az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának ülésén, amelyen a képviselőtestület elnöke, a frakciók vezetői, illetve a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) elnöke és illetékes jelentéstevője vesz részt.

A cég alapítója elmondta, hogy 2016-ban túl lassan sikerült azonosítaniuk az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozási kísérleteket, a hagyományosabbnak tekinthető kiberfenyegetésekre fókuszáltak.

Mint fogalmazott, az eddigi lépések mellett a Facebook kész további jelentős beruházásokat eszközölni a biztonság fokozása érdekében.

Áll a bál az EU-ban Zuckerberg miatt
Egymásnak estek az uniós vezetők a Facebook atyja miatt.  

Kiemelt kép: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik