Nagyvilág

Áll a bál az EU-ban Zuckerberg miatt

Egymásnak estek az uniós vezetők a Facebook atyja miatt.

A hvg.hu szúrta ki, milyen hangnemben szólt be Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az egyik uniós biztosnak.  Vera Jourová azt tette szóvá, hogy Mark Zuckerberg miért zárt ülésen számol be arról, milyen változtatásokat tervez a közösségi oldal adatkezelési szabályaiban.

Ez nem a maga dolga

– írta Twitter-üzenetében Tajani, noha Jourová éppen a jogbiztonsággal, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos biztosként jelezte, az uniós polgárok is megérdemelik, hogy tudják, miként kezelik a velük kapcsolatos adatokat.

Azt maga Tajani jelentette be, hogy Mark Zuckerberg hamarosan találkozik az Európai Parlament (EP) több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra.

A Facebook alapító-vezérigazgatója elfogadta meghívásunkat. Amint lehet Brüsszelbe utazik, remélhetőleg már jövő héten, hogy találkozzon a frakciók vezetőivel, illetve az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnökével és illetékes jelentéstevőjével.

Az EP elnökének kioktató hangneme azért meglepő, mert maga is azzal érvelt, az uniós polgárok teljes körű, részletes magyarázatot érdemelnek.

Korábban sokan arra számítottak, hogy Mark Zuckerberg részt vesz az EP plenáris ülésének nyilvános meghallgatásán, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

A közösségi oldalról azóta letiltott Cambridge Analytica közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül. Az Európai Bizottság adatai szerint az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

Kiemelt fotó: AFP / Josh Edelson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik