Mobil

Érdekes új funkciókat kap a mobilos Facebook

A legnagyobb közösségi oldal friss bejelentése szerint három vadonatúj funkcióval bővül a Facebook applikáció: hangos posztokkal, Stories archívummal, illetve felhő alapú tárhellyel, ahová az alkalmazás kameráján belül rögzített képek és videók lesznek tárolhatók.

A hangos posztok természetesen az Instagramról átemelt, 24 óra után eltűnő Stories bejegyzésekre vonatkozik, ahol az élő, normál és szöveges verziók után ezúttal már lehetőség lesz olyan posztok készítésére is, amikor csak a hangunk hallatszik az általunk választott háttér mellett, videós kép nélkül.

A Facebook kamera segítségével már szimpla hangfelvételek is posztolhatók lesznek – Forrás: Facebook

Ennél egy fokkal hasznosabbnak tűnik az a lehetőség, hogy a Facebook alkalmazás kamerájával készített képeket és videókat ezúttal elmenthetjük a közösségi oldal felhő szolgáltatásába,ahol bejelentkezve bármikor elérhetők és használhatók lesznek (tehát akár később is posztolhatjuk őket), ami főleg azoknak lehet nagy könnyebbség, akik hadilábon állnak a mobiljukon elérhető szabad tárhellyel.

A Facebook kamerával készített képeket a telefon helyett akár a felhőbe is menthetjük – Forrás: Facebook

Szintén a Facebook Storiest érintő változás, hogy az Instagramhoz hasonlóan hamarosan itt is elérhető lesz az a lehetőség, hogy az általunk készített kedvenc Stories posztokat archiválhassuk,

így a 24 óra leteltével is elérhetők maradnak.

A közösségi oldal bejelentése szerint ezek az új funkciók először az indiai felhasználóknak lesznek elérhetők, majd fokozatosan élesednek a világ többi részén is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik