Belföld

A Mol bevásárolt Kazahsztánban

A Mol Rt. - százszázalékos leányvállalatán keresztül - 22,5 százalékos részesedést szerzett a Kazahsztán észak-nyugati részén, az orosz határnál fekvő Federovszkoje blokkban.

A 2400 négyzetkilométeres blokk közel van a meglévő infrastruktúrához. A háromtagú konzorcium a Molból, az amerikai First International Oil Company-ból áll, akik mindketten 22,5 százalékos részesedéssel rendelkeznek, míg a további rész az Avery Worldwide Limited kezében van. A konzorcium továbbkutatást végez, amelynek az Avery Worldwide Limited az operátora.

A csoport jelenleg a második kutatási fázisnál tart, és várhatóan 2006-ban fejezi be ezt a szakaszt. A Mol a múltbeli költségeket a jövőbeli munkaprogram részarányosnál nagyobb mértékű finanszírozásával téríti meg. A Mol részesedése a múltbeli költségekből 9,4 millió dollár, és ezen felül a Mol további 18 millió dollár elköltését tervezi ebben a kutatási fázisban, mint a kötelezettségek rá eső részét.

A Mol vezérigazgatója, Mosonyi György elmondta: „A blokk jelentős olaj, kondenzátum, illetve földgáz potenciállal rendelkezik, és jól illeszkedik a Mol stratégiájába, melyben fontos szempont a kitermelés növelése olyan projekteken keresztül, amelyek megfelelnek a vállalat méretének és kockázatviselő képességének.”

Az észak-kazahsztáni Federovszkoje blokkon a jelenleg már folyó fúrásos kutatás nyomán egy-két hónapon belül megszülethetnek az első eredmények – mondta el Bokor Csaba, a Mol kutatás, termelés divíziójának ügyvezető igazgatója. A várakozások és az eddigi kutatások szerint a blokk többszáz millió hordó olajegyenérték nagyságrendű készlettel rendelkezhet, és nagyon jó a földrajzi és infrastrukturális helyzete is, mivel a blokk egy óriásmező mellett helyezkedik el. A blokk kutatására 2006 végéig szól a koncesszió, ez azonban meghosszabbítható lesz, a remélt kitermelés pedig termelésmegosztási megállapodás alapján zajlik majd – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik