Nagyvilág

Nyilvánosságra került a levelezése, megbukott a horvát miniszter

Kiderült, hogy azok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik hasznot húztak belőle.

Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt – közölte Andrej Plenkovic kormányfő sajtótájékoztatón. A miniszterelnök a lemondást elfogadta.

A tárcavezető azután döntött a lemondásról, hogy az Index.hr hírportál a múlt héten nyilvánosságra hozta Martina Dalic privát levelezését több konzulens céggel. Ebből kiderült, hogy ugyanazok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik később profitáltak annak megvalósításából.

A kormányfő hosszan kifejtette, milyen intézkedéseket hoztak az elmúlt egy évben az Agrokor megmentése érdekében. Elmondta: sajnálja, hogy nem volt teljesebb és átláthatóbb a folyamat, amellyel elkerülhették volna, hogy árnyék vetüljön erre a rendkívül sikeres eljárásra, amely megakadályozta az Agrokor válságának átterjedését más pénzügyi és gazdasági rendszerekre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a miniszter távozik a kormányból, mert szerinte jelentős mértékben járult hozzá számos gazdasági kérdés megoldásához.

Dalic kijelentette: nem követett el semmi törvénytelenséget vagy erkölcstelenséget, de nem akar a kormány és a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) terhére lenni.

A HDZ koalíciós partnerei felháborodásuknak adtak hangot a levelezések tartalma miatt. Az ellenzék a kormány távozását követeli, és előrehozott választásokat sürget.

A tárcavezető tíz hónap hallgatás után idén februárban egy parlamenti bizottsági meghallgatáson mondta el, hogy ő írta azt a törvényt, amely az Agrokor megmentésére irányul. A nyilvánosságra hozott levelezésekből kiderül: a tanácsadó cégek és ügyvédi irodák, amelyek titokban dolgoztak a kormánynak a lex Agrokor néven emlegetett törvény megírásában, haszonra tettek szert, miután a mentésben is részt vettek. Összesen 141 cég és magánszemély látta el tanácsokkal a válságmenedzsmentet, honoráriumaik egy év alatt elérték a fél milliárd kunát (21,4 milliárd forint).

A Lex Agrokor a Parmalat megmentésére irányuló olasz törvény alapján íródott, ugyanakkor abban a törvényben van egy cikkely, amely az összeférhetetlenségről szól: azok, akik részt vettek a törvény megalkotásában, nem vehetnek részt a mentésben. A horvát törvényből ez kimaradt.

A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállalat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. Ilyenkor a konszern élére rendkívüli kormánybiztost neveznek ki, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik