Közélet

Záros határidőn belül jöhet a szigorított Stop Soros

Amint megalakul az új magyar kormány, megtartotta első ülését, azonnal benyújtják az Országgyűlés elé a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás tervezetét – mondta hétfői, varsói látogatásán Orbán Viktor.

A Stop Soros törvénycsomag volt a választás egyik legfontosabb kérdése, ennek megvalósítását vállalták, a magyar emberek erre szavaztak, jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve:

Amit mi vállaltunk, azt teljesíteni is fogjuk.

A miniszterelnök közölte: már a múlt hét végén végeztek szakmai munkát a miniszterekkel, és összeállították az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag tartalmi elemeit.

Ugyanezzel kapcsolatban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában arról beszélt, hogy változatlan célok mellett, a változó körülményekre tekintettel szigorítana a kormány a Stop Soros törvényjavaslaton, amelyhez az alkotmányos alapokat is meg kell teremteni.

Rogán szerint a jogszabálynak minden olyan tevékenységet meg kell akadályoznia, amelynek célja, hogy Magyarország területére a magyar törvények megkerülésével, a nemzeti szuverenitás megsértésével, illegálisan hozzanak be bevándorlókat. Mint mondta, jelenleg külföldről támogatott szervezetek nyújtanak segítséget ehhez.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik