Média

Sűrítik az Emilio családjáról szóló realityt

A Drága családom című reality egyik jelenete
A Drága családom című reality egyik jelenete

Hétvégétől minden nap látható lesz a Sláger TV idén év elején elindított saját gyártású műsora, a Drága családom – az Emilio Família.

A január óta látható reality típusú műsorban eddig minden hétköznap este 9-tól lehetett bepillantani az Emilio család történetébe, a hatalmas közös főzősektől, a fellépéseken és a család otthoni életén át, a legbensőségesebb pillanatokig. Ebben Jellinek Tina, Emilio és gyermekeik mellett Bangó Margit és más, közismert zenészek is rendszeresen feltűnnek. Ezt a hétköznap esténkénti rendszeres megjelenést sűrítik most tovább azzal, hogy nem csak hétköznap, de hétvégén is látható lesz a műsor méghozzá úgy, hogy bizonyos napokon a korábbi epizódok lesznek láthatók újra.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a nézők folyamatosan, kitüntetett figyelemmel kísérik a Drága családom minden epizódját. A sikert mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kereskedelmi célcsoportban több epizód is 2 százalék fölötti (SHR) közönségarányt ért el. Éppen ezért hétvégétől megkezdjük a Drága családom epizódjainak ismétlését. Szombaton 20:55-től az első két epizód, míg vasárnap 19:55-től további három epizódot tűzünk műsorra. Így aki szeretné, ismét megtekintheti – többek között – azt is, milyen volt Bangó Margit házavatója. Míg azok, akik korábban lemaradtak egy-egy epizódról most lehetőséget kapnak annak pótlására

– mondta Fái András, a Sláger TV producere.

Kiemelt kép: A Drága családom című reality egyik jelenete

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik