Kultúra

Deadpool bocsánatot kért David Beckhamtől, amiért poénkodott rajta

Fergeteges videó készült, amelyben a mutáns meglátogatja otthon a sztárfocistát, hogy kiengesztelje.

Már csak egy hét és mozikba kerül a Deadpool 2, amelyhez a penge végső előzetes és a Céline Dion-féle betétdal pusztító videoklipje után már azt hihettük, semmi komolyabb kedvcsináló nem érkezik, erre most kijött egy videó, amely simán kenterbe veri a korábbiakat.

A kisfilm arról szól, hogy Deadpool(ként Ryan Reynolds) felkeresi otthonában David Beckhamet, akitől aztán mindent bevetve igyekszik bocsánatot kérni, amiért az első mozifilmjében azt mondta róla, hogy

olyan a hangja, mintha leszopott volna egy héliumos lufit.

Az ominózus fikázást egyébként a videó elején többször is újranéző Beckham persze megbocsát, ugyanakkor a végén még odaszúr egy epéset a mutánsnak, mondván nem is érti, miért kért bocsánatot, hacsak nem az olyan (Reynolds főszereplésével készült) gáz filmekért, mint a Zöld Lámpás (2011), az R.I.P.D. – Szellemzsaruk (2013), az Önkívület (2015), a Penge: Szentháromság (2004) és a Big Monster on Campus/Boltneck (2000). Utóbbin aztán Deadpool kiakad, merthogy az szerinte egy „mestermű” volt.

Kiemelt kép: 20th Century Fox

Ajánlott videó

Olvasói sztorik