Tech

Papírvékony az új csúcsmobil

Ez a készülék egész biztosan nem fogja túlságosan kidomborítani a zsebünket.

A Huawei tavaly januárban rukkolt elő az akkor a világ legvékonyabb okostelefonjának kikiáltott, mindössze 6,7 milliméteres Ascend P1s-sel, aztán az idén februárban érkezett Ascend P2 már jóval vastagabb, egész konkrétan 8,4 milliméteres lett. Júniusban pedig lehullott a lepel az újfent rekordernek titulált és alig 6,2, illetve egész pontosan 6,18 milliméteres Ascend P6-ról, mely néhány napig, vagyis az 5,6 milliméteres Umeox X5 bejelentéséig ülhetett a babérjain. Ennél pedig csak minimálisan vastagabb a most érkezett Vivo X3.

Ez az újdonság egész konkrétan 5,75 milliméteres vastagsággal rendelkezik, vagyis csak hajszállal csúszott le a világ legvékonyabb okostelefonja címről. A szupervékony újdonságba egy Mediatek MT6589T chipkészlet került, melyben négy darab 1,5 GHz-es órajelű processzormag rejtőzik. A RAM 1 GB kapacitású, az integrált flashmemória pedig 16 GB-os – microSD bővíthetőséget ezúttal sajnos nem kapunk.

Az előlapot egy 5 colos képátlójú és 1280×720 pixeles felbontású, vagyis 294 ppi pixelsűrűségű IPS LCD érintőkijelző uralja, ezenkívül pedig említést érdemel még az 5 megapixeles előlapi-, illetve 8 megapixeles hátoldali kamera, az Android 4.2 (Jelly Bean) operációs rendszer, illetve a 2000 mAh kapacitású akkumulátor. Az újdonság forgalmazása Kínában szeptember 1-jén fog megkezdődni, az árcédulán mintegy 95 ezer forintnak megfelelő összeg lesz olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik