Tudomány

Egy egyiptomi hadvezér 3300 éves sírjára bukkantak

Ivrhja, az ókori egyiptomi hadvezér nyughelyét a Gíza tartományban fekvő Szakkara területén fedezték fel. A 3300 éves sírban több falfestményt is azonosítottak, emberi maradványok azonban egyelőre kerültek elő.

A sír felfedezését kedden jelentette be az egyiptomi Régiségek Minisztériuma – számol be a Live Science. A nyughely falain azonosított hieroglifák szerint Ivrhja a hadsereg fővezére és Ámon birtokának szolgája, illetve II. Ramszesz birtokának főszolgája volt. Ámon birtoka kiemelt fontosságú terület volt, amelyen számos templom feküdt, a szolgálói cím így igen jelentős tisztségnek számított.

Ivrhja pályafutása I. Széthi (i. e. 1294-1279) uralkodása alatt kezdődött, majd II. Ramszesz (i. e. 1279-1213) korában folytatódott.

A hadvezér sírját Szakkarában, Unisz (kb. i. e. 2375-2345) fáraó piramisától délre találta meg az Ola El Aguizi, a Kairói Egyetem egyiptológusa által vezetett csapat. A nyughely a homokba temetve került elő a 2017-2018-as ásatási szezon során.

A régészek a lelőhelynél több termet is azonosítottak,

így szentélyeket, egy előkertet és egy „szoborszobát”.

A sírban számos falfestmény maradt fenn. A szoborszobában a falakon Ivrhja alakja, illetve a korabeli Egyiptom külföldi kapcsolatairól árulkodó jelenetek láthatóak. Az egyik festményen például kikötőben álló hajók tűnnek fel, melyek kánaáni borospalackokat szállítanak. A korszakban Kánaán egyiptomi fennhatóság alatt állt.

Egy másik teremben a kutatók olyan képet találtak, amely egy krokodilokkal teli folyón történő átkelést mutat be. A jelenet feltételezhetően egy kelet-egyiptomi gázlót ábrázol.

Közzétette: ‎Ministry of Antiquities وزارة الآثار‎ – 2018. május 8.

A szakértők a lelőhelyen egyelőre nem bukkantak emberi maradványokra, igaz, a feltárás még nem ért véget. Nem kizárható, hogy a sírban több családtagot is eltemettek, például Ivrhja fiát, Juppát, illetve unokáját, Hatiajt. A régészek szerint az is elképzelhető, hogy a hadvezér idegen származású volt.

A kutatók abban bíznak, hogy a további munkálatok során újabb izgalmas leletek kerülnek elő a nyughelynél.

(Kiemelt kép: Facebook/Ministry of Antiquities)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik