Közélet

Németh Szilárd már nem felel a nemzetbiztonságért

Nem elírás, tényleg egy másik Németh lett a bizottság kormánypárti alelnöke.

Mint korábban megírtuk, a fideszes Németh Szilárd is megszavazta Szél Bernadett tagságát az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságában, noha korábban a bizottság alelnökeként épp arra hivatkozva szabotálta a titkosszolgálatok ellenőrzésére hivatott testület működését, hogy az LMP-s politikus „Soros embereként” nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Ugyanakkor az Országgyűlés keddi alakuló ülésén elfogadott, az újonnan felálló bizottságok tagjainak megválasztásáról szóló határozat más meglepetést is tartalmaz, a Nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként ugyanis már nem Németh Szilárd, hanem Németh Zsolt szerepel, aki egyben a Külügyi bizottságnak is elnöke.

A névrokonság miatt először elírásra gyanakodtunk, de több bizottsági tagnál, a Fidesznél és az Országgyűlés sajtóirodájánál is érdeklődtünk arról, hogy mi az igazság. Kérdésünkre Szél Bernadett árulta el, hogy nem elírás történt, Németh Szilárdot valóban leváltották. Ezt azután Molnár Zsolt is megerősítette a 24.hu-nak.

A váltás okáról egyelőre nincs információnk, de az, hogy Németh Szilárd egy bizottságban sem kapott szerepet, akár kormányzati tisztséget is elővetíthet a számára. Nem zárható ki, hogy államtitkár lesz, korábban a Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatban emlegették a nevét.

Időközben a Fidesz-frakció sajtóosztálya is válaszolt megkeresésünkre, ebben azt írják: az országgyűlési törvény szerint a miniszterelnök, a miniszter és államtitkár képviselő nem lehet országgyűlési bizottság tagja. Mivel a jelenleg miniszteri és államtitkári tisztséget betöltő képviselők az új kormány megalakulásáig gyakorolják feladat- és hatáskörüket, az új kormány megalakulásáig nem lehetnek bizottsági tagok, emellett a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság új tagjai esetében szükség van nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatására – közölte a Fidesz-frakció. Hozzáteszik, hogy emiatt a végleges bizottsági struktúra a kormány megalakulását követően fog kialakulni. Ebből azonban nem derül ki, miért cserélték le Némethet, aki az előző ciklusban nem volt sem miniszter, sem államtitkár, és nem is új tag a Nemzetbiztonsági bizottságban.

A bizottságnak új elnöke is van, az MSZP-s Molnár Zsoltot a jobbikos Mirkóczki Ádám váltotta.

(Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik