Kultúra

Betiltottak egy cannes-i versenyfilmet, mert leszbikusokról szól

Kenyában nem vetítik az alkotást, amely az első kenyai produkcióként versenyez a rangos filmfesztiválon.

A BBC News számolt be róla, hogy Kenyában betiltották a Rafiki (Barát) című filmet, amely a cannes-i filmfesztiválon az első kenyai produkcióként fog debütálni. A helyi hatóságok szerint az alkotás „nyilvánvaló szándéka a leszbikusság támogatása”, holott ez törvénytelen az országban.

A filmet rendező Wanuri Kahiu az üggyel kapcsolatban elmondta: rettenetesen sajnálja, hogy meg kell erősítenie, de a Rafikit betiltotta a filmeket minősítő kenyai hivatal.

A rendezőnő munkája két nő szerelmét ábrázolja. A film Monica Arac de Nyeko ugandai író Jambula Tree című díjnyertes novellája nyomán készült.

A filmfesztiválon az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) szekcióban mutatják be a produkciót.

Megvan, mely filmek versenyeznek a cannes-i fesztiválon
Egyszersmind kiderült, hogy idén lesz-e magyar alkotás a rangos nemzetközi mustrán.

Kenyában a homoszexuális együttlétet 14 évi börtönnel büntethetik. Afrika számos országában tiltják a törvények a homoszexualitást, a témát tabunak tekintik, és a melegek Afrika-szerte diszkriminációval és üldözéssel néznek szembe.

A kenyai filmes testület közölte, hogy a producerek megváltoztatták a film eredeti forgatókönyvét, ezért jogi eszközökkel fogják őket felelősségre vonni.

Kultúránk és törvényeink a családot ismerik el a társadalom alapjának. A filmes testület ezért nem engedheti meg, hogy a leszbikus tartalmak eljussanak a kenyai gyermekekhez

– fogalmazott a hivatal.

A testületet vezető Ezekiel Mutua néhány napja egy kenyai rádióadásban üdvözölte a filmet, és Kahiut is méltatta éppen azért, mivel alkotása olyan kényes kérdéssel foglalkozik, amelyet megpróbálnak szőnyeg alá söpörni. Mutua egyúttal arra biztatta a kenyai filmeseket, hogy hasonlóképpen merészkedjenek eddig feltáratlan területekre, és példaként említette a rendezőnőt.

Kahiu hangsúlyozta, különösen azért csalódott filmje betiltása miatt, mivel a Netflixen vetített nemzetközi LMBT-filmek megtekintését engedélyezi a kenyai hatóság.

Ellentmondásosnak tűnik, hogy a tilalom csak egy kenyai filmre vonatkozik, amely azt ábrázolja, hogy mi történik a társadalomban

– mondta a rendezőnő.

A kenyai meleg aktivisták, akik éppen most próbálják elérni az országban a homoszexuálisokat kisebbségként megillető alapvető jogok biztosítását, felháborodásuknak adtak hangot.

Visszatérhet Cannes-ba a hitlerezés miatt kitiltott sztárrendező
Azaz Lars von Trier, akinek évekkel ezelőtt tiltották meg, hogy részt vegyen a filmfesztiválon.
Kiemelt kép: Big World Cinema/Rinkel Film

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik