Először fordult olyan elő a jégkorong-világbajnokságok történetében,
A britek tehát történelmet írtak, de ennek nem tudtunk örülni, mivel 15,8 másodperc hiányzott, hogy a magyar csapat játszhasson jövőre Kanada vagy Oroszország ellen.
“Tudtuk előre, milyen szoros lesz ez a torna, és az volt az elsődleges cél, hogy elkerüljük a kiesést. Hittünk magunkban, a játékstílusunkban, és jól jöttünk ki abból, hogy mi voltunk a sötét lovak a mezőnyben.
Keményen melóztunk, és nagyon erősek voltunk csapatként, ennyi volt a sikerünk titka. Mindenki tisztában volt a szerepével, és igyekeztünk úgy felmenni a jégre, hogy élvezzük, amit csinálunk. Régóta ismerjük egymást, és a csapatszellem mindig kiváló volt”
– magyarázta Jonathan Phillips, a britek csapatkapitánya.
A 35 éves csatár azt mondta, mertek nagyot álmodni, és ez kifizetődött, de nem tudná szavakkal kifejezni azt, milyen érzés, hogy ez az álom meg is valósult.
“Rengeteg sört fogunk elpusztítani, és nem nagyon fogunk aludni” – számolt be a csapat terveiről a nagy sikert megünneplendő. A magyarok elleni meccsről azt mondta, 0-2-nél érezték, hogy egyszerűen nincs vesztenivalójuk, és igyekeztek nyomni, ahogy a csövön kifér.
“Szerencsénk is volt, főleg a második gólnál, de megdolgoztunk érte. És mondhatom, hogy az egész tornán tettünk azért, hogy néhány esetben nekünk legyen mázlink.
A britek tehát jövőre utazhatnak Szlovákiába, az egyik csoport küzdelmeit Pozsonyban, a másikat Kassán rendezik majd, de arra még várniuk kell, kik lesznek az ellenfeleik, hiszen az idei A csoportos torna majd csak most kezdődik.
Fotó: MTI/Kovács Tamás