Sport

A szemünk láttára történik a brit csoda a budapesti jégen

Tényleg csoda zajlik a Papp László Sportaréna jegén, de azt egyelőre a britek szolgáltatják. Nagy-Britannia jégkorong-válogatottja ugyanis hiába volt papíron a leggyengébb a divízió I/A-s világbajnokság előtt, négy forduló után egyedüli csapatként három győzelmet tud felmutatni és vezet, csak egy lépésre van a feljutástól.

Ahogyan arról írtunk, pénteken például az olaszokat verték. De milyen gólokkal!

Az első igazi káprázat volt, ahogy Brett Perlini a levegőből levette a korongot, majd befejezte a szólót. A harmadik találat volt demoralizáló a rivális számára, Ben O’Connor távoli, védhető lövése csapta be Andreas Bernardot, akit le is cseréltek ezután. Egy szép szólóval egyenlítettek ugyna az olaszok, e végül 4-3-re kikaptak.

Az összefoglaló:

Mindez azt jelenti, hogy a britek állnak egyedül kilenc ponttal a mezőnyben, majd jön a kazah-olasz-szlovén-magyar négyes, amelynek hat-hat pontja van, a sort pedig a lengyelek zárják három egységgel. Szombaton, a vébé zárónapja kazah-lengyel mérkőzéssel indul, majd szlovén-olasz következik, végül pedig a magyar-brit.

Nem mennénk bele a lehetséges forgatókönyvek felvázolásába (mégis belementünk), annyiféle végkimenetele van jelenleg a vébének. Az esély még megvan a feljutásra (például, ha hosszabbítás lesz a szlovén-olaszon, nekünk elég lesz “csak” nyerni), amikor kezdődik a britek elleni mérkőzés (19.30), akkor már tökéletesen tisztában leszünk vele, hogy ennek eléréséhez pontosan milyen eredmény kell.

Ami biztos: az első kettő feljut a világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

Az állás a 4. forduló után

 1. Nagy-Britannia 4 3 1 13–13   0 9
 2. Kazahsztán 4 2 2 12–  9 +3 6
 3. Olaszország 4 2 2 11–  8 +3 6
 4. Szlovénia 4 2 2 12–11 +1 6
 5. MAGYARORSZÁG 4 2 2   7–11 –4 6
 6. Lengyelország 4 1 3 10–13 –3 3

A világbajnokság végén pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik