Média

Ügyvezetőt vált a Neo Interactive

A Neo Interactive irodája Budapesten
A Neo Interactive irodája Budapesten

Benda Gergely veszi át május elsejétől a Neo Interactive digitális reklámügynökség irányítását Soós Gergely alapító-tulajdonostól, a cég eddigi ügyvezetőjétől, írja a Kreatív.

Benda Gergely
Benda Gergely. Fotó: LinkedIn

A hír szerint Soós Gergely a jövőben a piacépítésre kíván fókuszálni.

Benda Gergely tavaly év végéig az HBO country managere, majd közép- és kelet-európai marketing alelnöke volt, azóta pedig partnerként segítette a Neót. A szakember a tévés világ előtt a 2010-es évek elejéig főleg a zeneiparban tevékenykedett. Dolgozott többek között az EMI-nál, a Hamu és Gyémánt cégcsoportnál, majd a Universal Music ügyvezetője volt 2009 és 2012 között. Az HBO-nál alelnökként 14 országot felölelő régió marketingtevékenységéért felelt a tavalyi év végéig, írja a portál.

Az ügyvezetői posztról leköszönő Soós Gergely tavaly a Marketing&Media magazinnak a hazai digitális piac legmeghatározóbb embereinek listáján a 21. helyen szerepelt. A Neo Interactive 2002-ben indult, Soós ekkortól irányította a vállalatot.

Soós Gergely, a Neo Interactive ügyvezetője 2002-től
Soós Gergely, a Neo Interactive ügyvezetője 2002-től
Vezércsere a Magyar Telekomnál
Christopher Mattheisen 12 éven át volt vezérigazgató, maga mondott le. Utódja Rékasi Tibor.
Demeter Zsófia, az R-Time új értékesítési igazgatója 2018 májusától
Vezetőváltás az RTL Magyarország reklámcégénél
Új értékesítési igazgatót nevezett ki az R-Time, az RTL Magyarország reklámértékesítő háza. Az új vezető a tévé mellett digitális területtel is foglalkozik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik