Belföld

Munkahelyi horror: karját vesztette a férfi

Vádat emeltek a cégvezető ellen.

Mint korábban megírtuk, egy munkahelyi balesetben egy cég betanított munkása elvesztette a karját.

Tésztagyártó gép tépte le egy fiatal karját Miskolcon
A fiatalember többször szólt, hogy gond van a berendezéssel.
Tésztagyúró gép tépte le egy fiatal karját Miskolcon - 15 milliót akar
Első tárgyalását tartotta a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki munka közben balesetet szenvedett és egy

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a társaság vezetője ellen.

Az ügybe bevont szakértő szerint a fiatal férfi által üzemeltetett tésztagyúró gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, amelynek a védőrács kinyitásakor automatikusan le kellett volna állítania a berendezést. A gépet szabálytalanul helyezték el, a vészkapcsoló is elérhetetlen volt.

Minderről az ügyvezetője tudott, mégsem intézkedett, így mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel. Az ügyészség a társaság vezetője ellen felfüggesztett fogházbüntetést és vezető tisztségétől mint foglalkozástól eltiltást indítványozott. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik