Nagyvilág

Ukrajna szerint 32 ezer orosz katona állomásozik a Krímen

Tüzérséget, légierőt, hadihajókat is vezényeltek a félszigetre.

Jelenleg több mint 32 ezer katonát állomásoztat Oroszország az Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten – ismertette kedden a kijevi védelmi minisztérium adatait Anatolij Petrenko védelmi miniszterhelyettes.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a tisztségviselő erről az „Ukrajna-Grúzia-NATO: biztonsági kihívások a fekete-tengeri térségben” elnevezésű nemzetközi konferencia résztvevői előtt beszélt a grúziai Batumi városában.

A miniszterhelyettes tájékoztatása szerint a megszállt Krímben ezen felül Oroszország 174 tüzérségi rendszert, 113 katonai repülőgépet, Sz-400-as légvédelmi, valamint Iszkander típusú taktikai csapásmérő rakétarendszereket, továbbá nyolc – Kalibr szárnyas rakétákkal felszerelt – hadihajót és tengeralattjárót összpontosított. Ezen túlmenően a félsziget partvidékén Basztion és Bal típusú haditengerészeti elhárító rakétarendszereket állított fel az orosz hadsereg.

Összehasonlításképpen elmondta, hogy 2013-ban – azaz a Krím elcsatolása előtt – az Ukrajnához tartozó félszigeten még csak mintegy 12 ezer orosz katona állomásozott. A miniszter minden bizonnyal az orosz fekete-tengeri flotta által akkor még Ukrajnától bérelt szevasztopoli katonai támaszponton szolgálatot teljesítők létszámára utalt. Kiemelte, hogy a Krím bekebelezése előtt egyetlen harckocsi sem volt a félszigeten, most viszont már negyven darab van, a páncélozott szállítójárművek száma pedig összesen 92 és 680 közötti. Tüzérségi rendszerből 2013-ban 24 volt, most 174, orosz katonai repülőből 24, jelenleg viszont már 113 darab.

Rámutatott arra, hogy a Kalibr sorozatvető rakétarendszer – amelyekkel a Krím partjainál állomásozó orosz hadihajók rendelkeznek – egyszerre 52 darab szárnyas rakétát képes kilőni 1,5-2,5 ezer kilométer közötti távolságba. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik