Közélet

Külön frakciója lesz az MSZP-nek és a Párbeszédnek

Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben – jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A Párbeszéd három politikusához (Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Tordai Bence) csatlakozik az MSZP-Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője, valamint a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad.

Pártszövetség lesz az MSZP-P-ből a parlamentben
Tóth Bertalan lesz a frakcióvezető.

Karácsony, aki egyben a Párbeszéd társelnöke kijelentette, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, két frakcióban, de egy szövetségben.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, a két frakció írásos megállapodást köt a frakciószövetségről, és szoros koordinációt folytat majd. A két frakció jövő hétfőn együttes ülést tart, amelyen megkötik a megállapodást. Elmondta, a koordinációs testület a közös politikai kialakításáért lesz felelős. Kifejtette: minden parlamenti ügyben (napirend előtti felszólalások, törvényjavaslatok, vagy például interpellációk) egyeztetni fognak, szorosan együttműködve kommunikálnak és a források felhasználásánál is egymással egyetértésben hoznak döntést. Arra a felvetésre, hogy a házszabályban nem szerepel a frakciószövetség, és mi a céljuk annak létrehozásával, Tóth Bertalan közölte, a politikai megállapodással bizonyítani akarják, hogy elszántak a közös politika fenntartásában.

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke úgy értékelt, a testület 1989 óta a legfontosabb ülésén és döntésein van túl, alapvető változásokról döntöttek.  Véleménye szerint a választmány ülésén értelmes és kemény vita folyt, amelyen nem volt személyeskedés és kiabálás. A választmány adott felhatalmazást az országgyűlési képviselőcsoportnak a frakciószövetség létrehozására a Párbeszéddel, a döntést 71 igen, 7 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hozták meg. Bejelentette azt is, hogy a választmány június 17-re összehívta az MSZP tisztújító kongresszusát, amelyen más politikai témák – a választások értékelésének lezárása – is szerepelnek.

Kérdésre Karácsony Gergely beszélt arról, hogy nagyon számítanak az MSZP-Párbeszéd támogatásával, de függetlenként az Országgyűlésbe került Mellár Tamás támogatására, legyen ennek bármilyen jogi formája. Tóth Bertalan ugyanakkor a helyi, pécsi politikával indokolva véleményét azt mondta, nem látja annak esélyét, hogy Mellár csatlakozna valamelyik frakcióhoz vagy párthoz. Arra a kérdésre, mely ellenzéki pártokkal működnének együtt Karácsony elmondta: minden demokratikus ellenzéki pártot szövetségesnek tartanak. Példát szeretnének mutatni, hogy különböző pártok, amelyek világnézete egybevág, közösen fel tudnak lépni értékeik képviselete érdekében.

Ugyancsak kérdésre beszélt arról, hogy elhangzott a választmányi ülésen és egyetért az előválasztás ötletével. Emlékeztetett arra, hogy a VIII. és a XV. kerületben hamarosan időközi polgármester-választás lesz. Véleménye szerint az előválasztás csak egy technika, a cél az, hogy a helyi közösségek bevonásával demokratikus vitában találják meg a legjobb jelöltet. Talán 2018-ban is hibát követtek el, hogy nem ezt a módszert alkalmazták – jelezte.

A Párbeszéd társelnöke egy másik kérdésre hibaként értékelte, hogy nem jött létre a demokratikus pártok együttműködése a választáson, szerinte ezért szavaztak át vidéken sokan a Jobbikra. Ezért volt az, hogy a baloldal elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban tudott az esélyes kihívó szerepében fellépni. Hozzátette: ezzel együtt is jobban meg kell érteniük a magyar vidék társadalmát.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik