Nagyvilág

A Brexit atyjának fiai német útlevéllel janiznak

Nigel Farage gyerekeinek az adatik meg, ami miatt sok brit fiatal ellenzi az unióból való kilépést.

Úgy azért aránylag könnyű lehetett Nagy-Britannia EU-ból való kilépéséért harcolni, hogy közben az ember gyerekei a Brexit után is szabadon utazgathatnak majd Európában. Az Independent ugyanis arról ír, hogy a kilépés nagy szószólója, Nigel Farage elismerte, két gyerekének a brit mellett német útlevele is van.

Mindez azután derült ki, hogy egy podcastban vitázott Nick Clegg, korábbi miniszterelnök-helyettessel. Farage-nek amúgy négy gyereke van, kettő a német állampolgár Kristen Mehrtől, akitől tavaly vált el. A két gyereke viszont perfekt német, de szerinte inkább britnek érzik magukat, semmint európainak. Így fogalmazott Farage:

Az a kapcsolódás a család német ágához valóban fontos nekik, de az identitásuk, amint egy focimeccsre kerül sor, elég világosság válik, hogy melyik oldalt fogják majd támogatni.

Mindez azért pikáns, mert tavaly kiszúrták, ahogy Farage sorban áll a német nagykövetség előtt, és azzal gyanúsították, hogy ő is német útlevelet akar szerezni. Azért is ellentmondásos még a német útlevelek sztorija, mert sok fiatal épp azért akadt ki a Brexit miatt, mert nem utazhat majd viszonylag szabadon az unióban (habár Nagy-Britannia sose volt a schengeni övezet tagja).

(Kiemelt kép: AFP PHOTO / GEOFF CADDICK)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik