Tech

Ez történt, miután robotokra bíztak egy ikeás széket

A mesterségesintelligencia-rendszerek legnagyobb haszna, hogy összetett feladatokat végeznek el az emberek helyett, pár tudós pedig most egy igazán fontos összetett feladatra képzett ki robotkarokat: ikeás székek összerakására.

Mielőtt lebecsülnénk a küldetést, érdemes tudni, hogy egy ilyen bútor összeállítása komplex mozdulatok kombinációja, hiszen egyszerre veszi igénybe a látást, a végtagok koordinációját, kontrollálni kell az erőkifejtést, eltervezni a következő lépést. Ezek együttes kivitelezése még egy kifinomult robot számára is kihívást jelentő feladat, de úgy tűnik, nem lehetetlen.

A kutatók olyan kereskedelmi forgalomban lévő egyszerű hardverekből építették meg a robotokat, mint 3D-kamerák és erőérzékelők. Egyszerre két robotkar dolgozik a feladaton, akik először képeket készítenek, hogy a szék minden részét azonosítsák. Utána algoritmusok tervezik meg a feladat elvégzéséhez szükséges mozdulatokat, amiket a két szerkezet közösen dolgozva, összehangolva hajt végre. Mindeközben az erőérzékelőkből folyamatosan visszajelzéseket kapnak, például arról, hogy melyik alkatrészt meddig szabad benyomni egy lyukba.

A két robot 20 perc alatt rakja össze a széket, amiből a tervezés 11 perc 21 másodpercet, a tényleges összeillesztés pedig 8 perc 55 másodpercet vesz igénybe.

Ez nem hangzik rosszul, na de mennyi idő kell az embereknek? A Science tudományos szaklap munkatársait kérte meg, hogy rakják össze ők is az ülőalkalmatosságot, a feladattal 50 másodperccel hamarabb végeztek, mint a két robotkar.

Azért a robotok nem teljesen önműködőek, hiszen a kutatóknak be kellett programozniuk az elvégzendő lépéseket, de a következő cél már az, hogy a szerkezetek maguktól is képesek legyenek elolvasni az összeállítási útmutatót. Az lesz az igazi kihívás!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik