Közélet

841 millióért kér tanácsokat a NAV, éppen egy Tiborcz-közeli cégtől

Az elektronikus közbeszerzési monopóliumot is sikerült a miniszterelnök vejének köréhez irányítani.

Kárpáti Péter György cége, az Ész-Ker Kft. fog közbeszerzési tanácsokat adni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 841,5 millió forintért. A cég akkreditált közbeszerzési feladatokat is ellát a 3+1 év alatt, a NAV plusz 500 óra szakértői tanácsadási időtartamot hívhat le, igény szerint.

Az Ész-Ker közbeszerzési diadalmenetéről többször írtunk már. A cég Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter gravitációs mezejében mozog: a cég Lázár hódmezővásárhelyi polgármestersége alatt a városban, majd később a csúcsminisztériumnál nyert el zsíros megbízásokat. A fideszes kötődésű SBGK Ügyvédi Irodával közösen például közel 5 milliárd forintért adnak tanácsokat és néznek át közbeszerzéseket Lázár minisztériumánál. A cég meghatározó tulajdonosa, Kárpáti Péter György közös cégben van Tiborcz István elhíresült egykori üzlettársával, Hamar Endrével. Sőt, Kárpáti 2016 augusztusáig érdekelt volt a Terminal éttermet üzemeltető Pakor-Gasztronómia Kft-ben. A Terminal étteremről sokan úgy tartják, hogy az Orbán Ráhel és férje törzshelye.

Nagyon úgy tűnik, hogy a közbeszerzési adminsztrációt igyekeznek Tiborcz-közelbe kormányozni: tavaly télen derült ki, hogy Csányi István, a miniszterelnök vejének köreiből érkező üzletember cége, a NEKSZT Kft. lesz az elektronikus közbeszerzések kizárólagos üzemeltetője. Lázár János tavaly novemberben  jelölte ki a céget a bizalmi feladatra, miután az állam nyáron úgy döntött, hogy megveszi a cég jogelődjét. A vállalat élére Csányi Istvánt ültették, akit tavaly Lázár javaslatára a közbeszerzéseket felügyelő helyettes államtitkárnak neveztek ki, előtte pedig éppen az az Ész-Ker szakmai irányítója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik