Kultúra

Jodie Foster futurisztikus kórházban gyógyítja a kemény bűnözőket

A pazar szereplőgárdájú Hotel Artemis című sci-fi akciófilmben, amelynek itt az első előzetese.

Jodie Foster, Jeff Goldblum, Sterling K. Brown, Sofia Boutella, Zachary Quinto, Jenny Slate és Dave Bautista. Csak néhány név az idén mozikba kerülő Hotel Artemis népes szereplőgárdájából, amely már önmagában eladhatná a filmet, azonban erre az alapötlete is rátesz egy lapáttal. A jövőben játszódó produkció ugyanis egy olyan egészségügyi intézményről szól, amely kifejezetten a bűnözőkért van.

A Vasember 3-at és a Mission: Impossible – Titkos nemzetet is író Dave Pearce első nagyjátékfilmjeként készülő alkotás 2028-ban játszódik, amikor is a rendőrség elől menekülő, sérült gazfickóknak a Jodie Foster által megformált titokzatos nővér üzemeltette Hotel Artemis nyújt menedéket. A Los Angelesben működő szuperkórházban ennek megfelelően gyakorta kétes arcok tömkelege verődik össze, éppen ezért szigorú szabályokat kell betartaniuk annak érdekében, hogy sem egymásban, sem a személyzetben ne tegyenek kárt. Na persze mit sem ér a szabályzat és az exkluzív tagsági rendszer, amikor a bűnözők előbb-utóbb úgyis összekapnak, ahogyan azt az első előzetes is mutatja.

A Pearce által írt és rendezett Hotel Artemis június 8-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik