A jelentősnek tűnő emelkedés azzal magyarázható, hogy ez lesz az első olyan költségvetés, amelyet már az év egészét tekintve 25 tagállamra terveznek. Az arányokat tekintve azonban a teljes összeg most sem éri el az összesített uniós hazai össztermék (GDP) 1 százalékát.
Ennek a határnak jelképes jelentősége is van azóta, hogy tavaly decemberben hat nettó befizető tagállam (Ausztria, Hollandia, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Svédország) közös állásfoglalásban szorgalmazta: a költségvetés összege a 2007-ben kezdődő következő hétéves időszakban se haladja meg a GDP 1 százalékát.
A miniszterek összesen 4,3 milliárd eurót faragtak le a bizottsági tervezetben szereplő kiadási előirányzatokból, amelyek mellett a költségvetés az uniós GDP 1,03 százalékát tette volna ki.
A csökkentések zöme, 3 milliárd euró a strukturális műveletekre tervezett kiadásokat érinti, de a tanács az agrárpiaci intézkedésekre javasolt összeget is jelentős mértékben, egymilliárd euróval, az előcsatlakozási támogatásokat pedig 200 millió euróval mérsékelte.
A tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy a bővítésre való tekintettel 680 fővel emelkedjen az Európai Bizottság apparátusának létszáma. Ez ugyan csak húsz fővel kevesebb annál, mint amennyit a bizottság kért, a létszámemelésre szánt teljes költségkeretet azonban a miniszterek 54 millió euróval csökkentették.
A külső műveletekre szánt új tételek sorában az Iraknak nyújtandó 200 millió eurós segély, valamint a ciprusi törökök támogatására a 2004-2006 közötti időszakra előirányzott 259 millió eurós keret a legjelentősebb.
A költségvetés-tervezet főbb előirányzatait a tanács mellett az Európai Parlament (EP) képviselői is jóváhagyták a bizottság illetékeseivel pénteken megtartott háromoldalú egyeztetésen. A júniusban újjáválasztott EP októberben tárgyalja első olvasatban a tervezetet, amely ezután visszakerül a tanács elé. Végleges elfogadása a két intézmény közötti alkufolyamatok lezárultával, decemberben esedékes.
