Foci

Tombolnak Frankfurtban, amiért a Bayern kikotyogta az új edzőjét

Az Eintracht Frankfurt vezetőségét rendkívül bosszantja, hogy vezetőedzője, Niko Kovac szerződtetését már pénteken bejelentette a Bayern München.

“A Bayernnél önzők voltak. Csak arra gondoltak, mi szolgálja legjobban az érdeküket, de arra nem voltak tekintettel, mi jó a Frankfurtnak”

– nyilatkozta Fredi Bobic sportigazgató, aki hozzátette, a Bayer Leverkusennel játszanak a bajnokságban, majd a Schalke 04 lesz az ellenfelük a kupában, ezért nyugalomra lenne szükségük, most viszont az edzőkérdésről kell beszélniük.

“Az a tény, hogy az információ kiszivárgott – és nem Frankfurtból – bosszantó, szakszerűtlen és tiszteletlen. Mi nem így dolgozunk”.

Niko Kovac elárulta, csütörtökön vették fel vele a kapcsolatot a müncheniek, és még aznap megkapta a szerződésajánlatot is. Pénteken Hasan Salihamidzic, a bajor klub sportigazgatója közölte, a Frankfurtból érkező tréner követi Jupp Heynckest a vezetőedzői poszton, és három évre kötelezi el magát.

Salihamidzic megerősítette, hogy a horvát tréner élt a jövő nyárig szóló szerződésének egyik záradékával, miszerint elszegődhet korábbi klubjához. A lelépési díja 2,2 millió euró volt.

A 72 éves Heynckes októberben ugrott be a menesztett Carlo Ancelotti helyére, de már akkor közölte, hogy a szezont követően befejezi edzői pályafutását. A veterán sikerkovács 2013-ban triplázott – bajnoki cím, kupadiadal, Bajnokok Ligája-győzelem – a Münchennel, idén csapata már megszerezte a Bundesliga-elsőséget, míg a kupában és a BL-ben elődöntőbe jutott,

vagyis ismét van esélye a triplázásra.

A 83-szoros válogatott Kovac 2001 és 2003 között erősítette a bajorokat, és 34 meccsen háromszor volt eredményes. A Bayernnel bajnoki címet és kupaelsőséget szerzett, emellett megnyerte a klubvilágbajnokságot is. Edzőként két évig volt hazájában szövetségi kapitány, majd 2016-ban ült le a frankfurti kispadra, és sikeresen benntartotta, azután tavaly a kupadöntőbe vezette a csapatot.

Korábban úgy hírlett, hogy Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann is esélyes a posztra, ám sajtóhírek szerint előbbi a Paris Saint-Germaint választotta, utóbbi pedig marad Hoffenheimben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik