A Malév romániai, bulgáriai és moldovai régióvezetője – akinek központi hivatala Bukarestben található – elmondta: 2002-höz képest tavaly összesen 28 százalékkal bővült azoknak az utasoknak a száma, akik romániai járatokat vettek igénybe. Ez az adat a Budapest és Bukarest, illetve a Budapest és Temesvár közötti utak résztvevőire vonatkozik.
A forintban kifejezett romániai bevételek tavaly 8,5 százalékkal haladták meg az előző esztendeit. A bevételek nagy része a Románia területén eladott jegyekből származik – hangsúlyozta a régióvezető. Vannak ugyanis olyan utasok, akik például Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben laknak, és Budapestről utaznak, mondjuk, Londonba, Kairóba vagy Moszkvába. A jegyet ők is Romániában vásárolják, noha nem szállnak fel romániai járatokra. Az általuk kifizetett összegek is részét képezik a forintban kifejezett bevételtöbbletnek.
A Bukarest-Budapest vonalon tavaly 71 százalékos volt a telítettség, ami azt jelenti, hogy a felkínált helyek ilyen arányban keltek el.
