Szórakozás

Beyoncé és Jay-Z 10 éve: liftben verekedés, megcsalás és egymásnak beszólogatás

39 Grammy, 19 album és három gyerek. Számokban röviden ennyi együtt Beyoncé és Jay-Z, akik tíz évvel ezelőtt házasodtak össze. Nyilván szépek a díjak, az albumok, meg a gyerekeik is, de az elmúlt évtizedük valójában ennél sokkal érdekesebben telt. A töménytelen siker mellett volt részük pár drámában is, amit azzal próbáltak meg kezelni, hogy elkezdték kvázi a nyilvánosság előtt élni magánéletüket.

Jay-Z a boldogság miatt sírt, amikor megtudta, hogy édesanyja leszbikus
Úgy érzi, hogy édesanyja végre szabad lehet.

Jay-Z nemrég egy viszonylag hosszú és mély interjút adott David Lettermannek, amiben beszélt arról, hogy miért kezdett el 16 éves korában cracket árulni az utcán, hogy miként fogadta, amikor édesanyja – akinek húszévesen már négy gyereke volt – coming outolt neki. A közel egyórás és egészen érdekes interjú végére egyébként könnyedén meg lehet szeretni a rappert, pláne ha félretesszük, hogy Jay-Z gyakorlatilag minden második mondata végére odateszi, hogy

Ember!

És bár végig nagyon úgy tűnt, hogy Jay-Z és Letterman is úgy tesznek, mintha a rapper nem a világ egyik leghíresebb énekesnőjével élne együtt, az utolsó percekben azért sikerült érintőlegesen szóba ejteni házasságát Beyoncéval, akivel egyáltalán nem mellékesen most áprilisban ünnepelték tizedik házassági évfordulójukat.

Lássuk, mi történt a világ egyik leghíresebb, legsikeresebb és leggazdagabb párjával az elmúlt 10 évben!

2008

Hat évnyi kapcsolat után 2008 áprilisában házasodtak össze gyakorlatilag teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával. Beyoncé ugyanezen év októberében jelentette meg egyik legnagyobb sikereket elért számát, a Single Ladiest, ezzel együtt pedig azt is bejelentette, hogy hónapokkal korábban hozzáment Jay-Z-hez.

Tina Knowles (@mstinalawson) által megosztott bejegyzés, Ápr 4., 2017, időpont: 7:11 (PDT időzóna szerint)

2009

Barack Obama első elnöki beiktatásán Beyoncé énekelt, majd az azt követő bálon is fellépett és előadta Etta James At Last című számát. Ugyanebben az évben a Forbes a legjobban kereső celebpárnak kiáltotta ki őket.

2010

Utólag derült ki, hogy ebben az évben Beyoncé elvetélt, aminek hatására elkezdett dolgozni negyedik, 4 című albumán.

2011

Beyoncé az MTV VMA élő adásában jelentette be, hogy gyereket vár, mindössze egy mozdulattal – széttárta blézerét és megsimogatta hasát, miközben Jay-Z a közönségben örvendezett Kanye Westtel együtt.

via GIPHY

2012

Január 7-én született meg első gyerekük, Blue Ivy, két napra rá Jay-Z pedig megírta Glory című számát, amit lányának dedikált. Ebből derült ki, hogy felesége nem sokkal korábban egyszer elvetélt. A szám végén egyébként hallani, ahogy Blue Ivy felsír, így az albumon a rapper fel is tüntette lányát B.I.C. monogrammal, aminek köszönhetően a kétnapos Blue Ivy Carter a létező legfiatalabb ember lett, aki valaha is szerepelt a Billboard slágerlistáján.

Beyoncé (@beyonce) által megosztott bejegyzés, Máj 29., 2017, időpont: 11:43 (PDT időzóna szerint)

2013

Az énekesnő legnagyobb rajongóinak álma vált valóra ebben az évben, ugyanis Beyoncé egy egész estés filmet forgatott saját magáról, amit 2013 februárjában mutatott be az HBO. Ebben Beyoncé saját magán kívül beszélt esküvőjükről, vetéléséről, majd a szülésről és Istenről:

A nagyanyám imáinak köszönhetem az életemet. Az anyám mindig értem imádkozik, én pedig a lányomért. Isten létezik, és bennem van.

A dokumentumfilmnek álcázott alkotás egyébként ezen túl sok izgalmat sajnos nem tartalmaz, viszont aki vakon imádja Beyoncét, annak garantált a másfél órányi szórakozás, mert az egész olyan, mint egy hosszúra elnyújtott Insta-sztori.

2014

2014-ig Jay-Z-t és Beyoncét elkerülték a botrányok, magánéletüket tökéletesen titokban tudták tartani. Azonban egy héttel a 2014-es MET-gála után kiszivárgott egy térfigyelő kamera felvétele, amin az látszott, hogy a gála után nem sokkal Beyoncé húga, Solange Knowles egy liftben nekimegy Jay-Z-nek. Hogy pontosan mi volt a probléma, az azóta sem derült ki, de az elmúlt évek történései alapján többen valószínűnek tartják, hogy Solange azért haragudott meg sógorára, mert megtudta hogy az megcsalta Beyoncét.

A pár egyébként még ugyanebben az évben közös turnéra indult, mintha mi sem történt volna, majd amikor Beyoncé életműdíjat kapott, az MTV VMA színpadán debütált lányuk, Blue Ivy is, aki gyakorlatilag ellopta a show-t.

2015

Egy évvel a MET-gálán történt incidens után Beyoncé és Jay-Z halálos nyugalommal jelentek meg a Metropolitan múzeumban tartott eseményen. És hogy biztosak legyenek abban, hogy senki ne az egy évvel korábbi liftes hisztiről írjon, Beyoncé szinte meztelenül, csak a stratégiailag fontos részeket takaró ruhát húzott magára.

Fotó: Getty Images

2016

Beyoncé kiadta hatodik albumát, amivel azonnal történelmet is írt, az album ugyanis egyben egy 65 perces film is volt, amit korábbi filmjéhez hasonlóan szintén az HBO muratott be. Az énekesnő Lemonade című albumán nem csak olyan témákat dolgozott fel, mint a rasszizmus, a feminizmus, vagy az egyenlőség, de magánéletébe is beengedett mindenkit. Dalszövegeiből arra lehetett következtetni, hogy házasságuk az utóbbi időben nem volt zökkenőmentes, leginkább férje hűtlensége miatt. Legalábbis erre utal egyik számának szövege, ami nyers fordításban a következő:

Csak akkor kellek neki, ha nem vagyok ott. / Inkább hívja fel Beckyt, a széphajút.

Hogy pontosan ki az a Becky, vagy hogy létező személy egyáltalán, az azóta sem derült ki, de a találgatások szerint Beyoncé egy bizonyos Rachel Royról énekelt, igaz utóbbi tagadta a pletykákat. A Lemonade egyébként sikerei ellenére nem kapta meg az év albumáért járó Grammy-t, amin még a díjat végül bezsebelő Adele is csodálkozott.

2017

Beyoncé februárban jelentette be Instagramon, hogy újra terhes, méghozzá ikrekkel. Rumi és Sir júniusban születtek meg, akiket egyhónapos korukban szintén egy Insta-posztban mutatott meg.

Beyoncé (@beyonce) által megosztott bejegyzés, Júl 13., 2017, időpont: 10:10 (PDT időzóna szerint)

Egyidőben az ikrek születésével jelent meg Jay-Z tizenharmadik albuma, a 4:44, ami még Jay-Z saját bevallása szerint is egyfajta válasz volt felesége Lemonade című lemezére. Nyilván szó szerint nem vallja be benne, hogy megcsalta feleségét, de hosszasan rappel arról, hogy mennyire megbánta amit tett, és ő is megemlíti azt a bizonyos Becky-t:

El fogok cseszni egy jó dolgot, ha hagyod /Hagyj békén, Becky.

A rapper David Lettermannek adott interjújában egyébként elárulta, hogy Beyoncéval még terápiára is elmentek, hogy megmentsék házasságukat, és bár úgy néz ki, hogy sikerült, ettől függetlenül folyamatosan dolgozniuk kell rajta, hogy a továbbiakban is gond nélkül működjön köztük minden.

2018

Idén újra erősen felfelé ívelőben van mindkettejük karrierje, a Coachellán Beyoncé lesz az egyik fő fellépő, illetve újra közös turnéra indulnak. De hogy ne unatkozzon senki, márciusban elkezdtek arról pletykálni, hogy az énekesnőt még tavaly decemberben egy Los Angeles-i partin arcon harapta egy színésznő, aki nem sokkal korábban állítólag még Jay-Z-vel flörtölt. Hogy mindebből mennyi igaz, valószínűleg soha nem derül ki, de ahogy az egyik gyanúsított, Sara Foster is mondta, bizonyára sokan örülnének, ha annyira közel tudnának kerülni Beyoncéhoz, hogy meg tudják harapni az arcát.

Kiemelt kép: Larry Busacca/PW/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik