A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását – javasolta hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Bár migránsok befogadása problémákat is okozhat és politikai értelemben visszaüthet, ugyanakkor lehetőséget jelenthet a befogadó országok számára
– fogalmaz az IMF a jelentésében, amelyet a jövő héten Washingtonban zajló tavaszi közgyűlése előtt tett közzé.
A valutaalap közgazdászai szerint a fejlett gazdaságok nem képesek felvenni a harcot az aktív életkorú lakosság elöregedéséből adódó gazdasági visszaeséssel akkor sem, ha határozott lépéseket tesznek a nők és az időskorúak munkaerőpiaci integrálására.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének becslései szerint az évszázad közepére a fejlett országok csaknem felében csökkenni fog a népesség. A munkaképes korú dolgozóknak néhány évtizeden belül kétszer annyi idős embert kell majd eltartaniuk, mint ma, írta az IMF.
Az IMF hangsúlyozza, hogy a bevándorlás hosszú távon hozzájárulhat a növekedés és a termelékenység fokozásához, míg a megszorító jelegű bevándorlási politikák jelentősen súlyosbíthatják a munkaképes korú lakosság elöregedéséből eredő kedvezőtlen tendenciákat.
(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Shawn Thew)