Üzleti tippek

Fontos határidő közeleg a cégeknek

Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel-támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A munkatársaknak akkor is át kell adniuk a szükséges dokumentumokat a juttató cégnek, ha közben esetleg már megszűnt a munkaviszonyuk.

  • Amennyiben egy munkáltató kiszervezte egy hitelintézetnek az adómentesség több kritériumának ellenőrzését, úgy a cég majd ezekről egy hitelintézeti igazolást kap.
  • Ha önállóan végezte ezt a feladatot a munkaadó, akkor nála kell, hogy meglegyen minden kritérium rendeletnek megfelelő dokumentációja, igazolása.

Bár a juttatást szabályozó rendelet szerint a 2017-es lakáshitel-támogatáshoz kapcsolódó dokumentáció utólag is begyűjthető szabályosan a fenti határidőig, de Fata László cafeteriaszakértő szerint hasznosabb, ha előre – akár a juttatás kiadása előtt összegyűjtik ezen dokumentumok nagy részét a cégek, így nem a következő évben kell szembesülni az adófizetési kötelezettséggel.

Fájó lehet ugyanis a munkáltatónak és a munkavállalónak is, ha a 2017-es juttatásról 2018 tavaszán derül ki, hogy mégis adózni kell utána.Ha ugyanis a kapott összeg egy része vagy egésze nem felel meg az adómentesség feltételeinek, akkor bizony ezen összeg 20 százalékkal növelt értéke után kell jövedelemként adózni – emlékeztetett Fata László.

Mit kell tenni a begyűjtött dokumentumokkal, igazolásokkal?

Ha minden dokumentumunk megfelelően beérkezett és ezek alapján adómentes a tavalyi támogatás, akkor csak annyi a cégek dolga, hogy lefűzzék és megőrizzék ezeket.
Külön “adóbevallást”, bejelentést ilyenkor nem kell erről készíteni a NAV felé. A szükséges adatszolgáltatást a tavalyi lakáshitel támogatásról pedig megfelelő folyósítás esetén a juttatást indító céges bankok már elvégezték 2018. január 31-ig.

Amennyiben május 31-ig az adómentesnek szánt lakáshitel-támogatásról vagy ennek egy részéről a beérkezett vagy éppen a hiányzó dokumentumok alapján kiderül, hogy nem felelnek meg az erre vonatkozó rendeletnek, akkor jelentkezik majd az adófizetési kötelezettség. A nem adómentes összeg 20 százalékkal növelt értéke után kell május hónapra vonatkozóan június elején jövedelemként bevallani és megfizetni az adót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik