Sport

Nepáli nők hódították meg a világ csúcsait

Nepáli hegymászók (nepáli hegymászók,)
Nepáli hegymászók (nepáli hegymászók,)

Hat év után sikerült a földrész hét legmagasabb csúcsát legyőzniük a mászóknak. A nepáli az első női csapat, amely képes volt erre a bravúrra. 

A 2008-ban indult expedíció tavaly decemberben ért véget, amikor a csapat megmászta a hetedik csúcsot, az antarktiszi Mount Vinsont. A hazaérkező mászókat természetesen hatalmas tömeg fogadta a reptéren, ahol a csapatvezető, Shailee Basnet elmondta, hogy továbbra is folytatni fogják a mászást.

A hegymászók főként saját megtakarításukból, valamint szponzorok és forrásteremtő kezdeményezések révén finanszírozták az utakat. Az utolsó akadály leküzdésére már csak négy embernek volt lehetősége a szűk anyagi keretek miatt.

A csoport 2008-ban a Mount Everestre jutott fel, majd az ausztrál Mount Kosciuszkót, az európai Elbruszt, az afrikai Kilimandzsárót, a dél-amerikai Aconcaguát, az észak-amerikai Mount McKinley-t (Denali) és az antarktiszi Vinson-hegyet is meghódították.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A nepáli hegymászók szövetségének illetékese, Ang Tshering megerősítette, hogy Shailee Basnették voltak az első női csoport, amely meghódította a hét földrész legmagasabb hegycsúcsát.

Érdekes megemlíteni, hogy a világ 14 legmagasabb hegye közül nyolc Nepálban van és, míg a Mount Everestre feljutó több mint négyezer mászó fele nepáli, közülük mindössze kéttucatnyian nők. Ez azért fordulhat elő, mivel hagyományos nepáli társadalom- és családfelfogásban a nők helye otthon van, miközben férjük expedíciót vezet a havas ormokra vagy nyugati hegymászók felszerelését cipeli a magaslati táborokba.

Az expedíció célja ezen felfogás megváltoztatása is volt. A mászók útjuk során gyerekekkel beszélgettek és más nőket is a hegymászásra buzdítottak.

Paszang Lhamu volt az első nepáli nő, aki megmászta a Mount Everestet, ám ereszkedés közben életét vesztette 1993-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik