Nem érdektelen felvetés, hogy a Magyar Adócsalók Szövetségének elnökségi tagjain és az Ismeretlen Zsebtolvaj Szobrának rendszeres koszorúzóin kívül akad-e bárki, aki azt mondja, faszagyerek, szuperpatrióta ez a Rogán Antal, olyan akarok lenni, mint ő, úgy akarom szolgálni az országot, ahogyan ő teszi.
Ő, aki politikusnak állt, hogy aztán immár egy évtizede kérlelhetetlen következetességgel rendeljen alá mindent magánérdeknek, akár egy kerületben, akár egy minisztériumban hoz döntéseket.
még egy szép mondat, egy pillanatnyi odafordulás, egy nyomorult gesztus sem.
Fájdalom, sokáig csak kényszerszellemeskedtünk a mutatványain. Például, amikor Kis Grófo előadóművész – amúgy tökéletes jellemrajzot készítve – igazi bulibáróként emlékezett meg róla, miután a propagandaminiszterről, tükörreflexes hazudozása ellenére kiderült, helikopterrel érkezett Szabó Zsófia celebritás lakodalmára.
És persze van abban valami keserű komikum, hogy a kommunikációért felelős miniszter lényegileg nem kommunikálhat, képtelenség újságíró elé engedni, tekintettel arra, hogy ügyeiből simán leforgatható pár évad Columbo.
Felfoghatatlan, hogy ez az ember hazánk kormányának tagja. Azok után, hogy a belvárosi ingatlanbotrányban az általa vezetett önkormányzat hat év alatt csaknem négymilliárd forint kedvezményt adott üzlethelyiségek bérlőinek, hogy megvásárolják az általuk használt ingatlant. Egyes vállalkozások több tízmilliót kerestek csupán azzal, hogy néhány hónap után megkapták a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezményt.
Az leginkább csak Orbán Viktor országában történhet meg, hogy ezek után karrierje fölfelé ível, s végre egészen nagyban játszhat. Azaz törvényhozási eszközök is elérhetővé válnak ahhoz, hogy a számára kedves vállalkozások zajos sikereket arassanak.
Ha nem így lenne, a most következő történetek nem állnának itt, elvégre az első balhé után Rogán megtorpant volna, ám inkább azzal foglalkozott, hogy új és új tételeket illesszen a sorba.
A helikopteres kaland mellett azt is a Népszabadság derítette ki, hogy szabadidejében feltalál, így a Fidesz reneszánsz embereként jegyez egy digitális aláírással kapcsolatos találmányt annak a Hunguardnak a tulajdonosaival, amely cég kormányzati döntéseknek köszönhetően a közműszolgáltatók auditálásának piacán lényegében monopolhelyzetbe került.
Sokoldalúságának ismeretében tán nem meglepő, hogy ingatlana is képes növekedni: a Pasa Parkban lévő lakása dagadt meg titokban.
Magunktól persze nem vennénk komolyan egy elítélt vallomásait, nyilatkozatait, ám mióta a kormány szabadságmentes övezetében önfeledten szolgáskodó médiamunkások interjút közöltek Zuschlag Jánossal a baloldal mocskos ügyeiről, a jogerősen gazembereket is el kell fogadjuk hitelesnek.
Szóval Portik maffiózó azt vallotta, tízmillió forintnyi eurót adott Rogánnak. A kormánymédia módszertanának megfelelő alkalmazásával nincs okunk kétségbe vonni a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottjának mondását sem, mely szerint ők is milliós kenőpénzt fizettek Rogánnak.
Sorolhatnánk a Rogán-közeli bulikákat (például az ismerősök kommunikációs cégeinek szórt tízmilliárdokat), melyeket az köti össze, hogy
Beszéljünk hát inkább munkássága csúcsáról, a nyíltan hazaáruló letelepedésikötvény-bizniszről. Ez a konstrukció minden elemében arra szolgál, hogy Magyarországot megkárosítsa, miközben a kiválasztottak irtózatosan sokat keresnek rajta. És ezért a Fideszben nemesnek becézett, valójában nemtelen célért semmi nem volt drága.
A Rogán-féle partiba offshore cégeket vontak be, hogy láthatatlan legyen, ki teszi zsebre a felfoghatatlan összegű közvetítési díjakat, kiszolgáltak minden ügyvédi irodát úgy, hogy közben példátlan módon tisztán pénzügyi konstrukciót hoztak létre. Merthogy más országokban valamilyen közérdeket szolgáló beruházást, például ingatlanbefektetést vagy akár a művészetek támogatását várják el a papírért cserébe. Itt csak pénzt akartak termelni maguknak.
Erről a konstrukcióról eddig is azt állítottam, hogy hazaáruló forma, elvégre célja nem a nemzeti érdek szolgálata, hanem a zsebek tömése, méghozzá úgy, hogy offshore cégeket használnak a bujkálásra. Most azonban, hogy a Direkt36-444 páros kiderítette, hogy a háborús bűntetteket elkövető szíriai Aszad-rezsim egy kulcsfigurája is letelepedési kötvényhez jutott,
A történet egésze óceánmély romlottságot mutat, amit olyan momentumok is súlyosbítanak, hogy a minap rendőrt hívtak Csongrádon egy kendőt viselő nőre, miután migránsnak hitték.
És bizony Rogán Antal minisztériuma osztja a tízmilliárdokat arra a páratlan gyűlöletkampányra, mely egy időre biztosan szarabb hellyé teszi Magyarországot.
Hogy közben mi történik velünk? Nekik mindegy.
És ennek a mindegynek az egyik főideológusa Rogán Antal.
Akit mindezek ellenére, meglehet, sokan faszagyereknek, szuperpatriótának ítélnek. Olyasvalakinek, akire hasonlítani akarnak. Na, ők azok, kiknek eltökélt szándékuk, hogy egyszer hazaárulók legyenek.