Nagyvilág

Brutális rakétaarzenált vesznek a lengyelek

Modern rakétákat telepítenek a lengyelek 1200 milliárd forintnyi dollárért.

Moszkvát vélhetően eléggé föl fogja dühíteni Varsó lépése: a lengyel kormány megállapodott az amerikaiakkal a Patriot-rakétarendszer megvásárlásáról és telepítéséről – írja a BBC News. Andrzej Duda államfő történelminek nevezte az erről aláírt egyezményt, ami hatalmas költséggel jár:

4,75 milliárd dollárba, azaz 1200 milliárd forintba kerül.

Mariusz Blaszczak védelmi miniszter szerint egy olyan elit csoportba kerül a rakétabeszerzéssel az ország, aminek tagjai hatékony fegyverekkel képesek garantálni saját biztonságukat. A föld-levegő rakétarendszer első elemei 2022-ben érkeznek meg. Kapcsolódhatnak majd az amerikai rakétavédelmi pajzshoz, aminek egyes elemeit már telepítették Romániába.

Mindez arra adott reakció, hogy a szomszédos, Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi enklávéba az oroszok állandó jelleggel atomtöltet hordozására képes rakétákat telepítettek. Az orosz-lengyel viszony régóta feszült, a Krím 2014-es megszállása sem tett jót neki, azóta gyorsuló ütemben modernizálja szovjet eredetű haderejét Lengyelország.

A lengyelek abból az európai válaszból sem maradtak ki, hogy orosz diplomatákat utasítottak ki az országból Szergej Szkripal volt orosz kém angliai megmérgezése miatt.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/KCNA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik