Belföld

Ágyneműt és lázmérőt is otthonról kell vinni az anyának három kórházban fekvő gyerekéhez

Egy 4 és egy 17 hónapos kislány 2 és fél éves bátyjával együtt a Szent László Kórházban fekszik, számolt be róla az ATV Híradó. A három gyermek édesanyja elmondta, minden egy átlagos bölcsődei vírussal kezdődött, a háziorvos tanácsára vitte kórházba a kisfiát, ahol gyermeke egy rotavírussal fertőzött kislánnyal került egy kórterembe.

A Fidesz-szavazók szerint is stadion helyett kórházat kell építeni
Több pénzt költenének az emberek az egészségügyre, arról azonban megoszlik a véleményük, hogy ki felelős az ágazat bajaiért – derül ki a 24.hu megbízásából készített Republikon-felmérésből.

A kisfiút két és fél nap után hazaengedték, mondván, minden rendben van vele, viszont egy nappal később újra hányt, viszont akkor már két kislánya is. Ezek után mind a három gyermekét bevitték a Szent László Kórházba, már két hete ott vannak.

Az édesanya szerint az ápolók nem fertőtlenítik a kezüket, a cipőjükre sem húznak lábzsákot, a kórtermi felszereltség is hiányos.

Párna, ágynemű. Hát közölték, hogy ez mind nincsen úgyhogy menjünk haza, és hozzuk el. Lázmérő, mindenféle ilyen alapvető dolgok, wc papír, kéztörlő, fertőtlenítő szer.

A kórház szerint a hasmenéses betegeknél mindig elvégzik a székletvizsgálatot, és csak az azonos fertőzésben szenvedőket ápolják közös kórteremben. A kisfiú betegsége és a rotavírus kezdetben hasonló tünetekkel rendelkezik. Hozzátették, a higiéniás feltételek adottak, a munkaruházatnak nem része a lábzsák, a hozzátartozóktól pedig nem kérnek az ápoláshoz szükséges felszerelést.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik