Tech

Megint dolgoznak a spam-gyárosok

Az évvégi csökkenés után a hét elején ismét munkába álltak a levélszemetelők - a napi 200 milliárd üzenethez képest csak átmeneti enyhülés volt a decemberi napi 50 milliárd.

A Symantec hálózati biztonsággal foglalkozó vállalat szerint az átmeneti enyhülést a világ három legnagyobb levélszemétgyártója okozta, mert a karácsonyi időszakban visszafogták tevékenységüket.

A világban forgalomban lévő kéretlen levelek döntő többségét a botnetek, a tulajdonos tudta nélkül e célra felhasznált számítógépek hálózatai küldik szét. Az ilyen speciális, kéretlen üzenettel is terjedő spamküldő alkalmazás a Rustock nevű botnet, amely a világ levélszemét-forgalmának 47-48 százalékát adja. A MessageLabs szűrői alapján úgy tűnik, hogy hétfőn ismét beindult a hálózat, mert 10 óra leforgása alatt az előző napi levélszemét-mennyiséghez viszonyítva 90 százalékkal nőtt a forgalom.

A szakemberek szerint a Rustock még nem érte el a tavaly mért szintet, és ezt azzal magyarázzák, hogy visszaesett azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek eddig a spamküldő szolgáltatásait használták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik