Tech

Furcsa mód csökkent a spam

Míg augusztusban napi 200 milliárd kéretlen levél futott át a neten, addig decemberben ez napi 50 milliárdra csökkent.

Paul Wood a Symantec Hosted Solutions hálózati biztonsággal foglalkozó vállalat elemzője szerint a világ három legnagyobb levélszemétgyártója a karácsonyi időszakra visszafogta tevékenységét. Az okokra egyelőre még nem találják a pontos választ, de valószínűsíthető, hogy csak ideiglenes ez a visszaesés.

A világban forgalomban lévő kéretlen levelek döntő többségét a botnetek, azaz a zombi számítógépek hálózata küldi ki. A botneteket hétköznapi – otthoni, iskolai, vállalati – számítógépek alkotják és egy gép anélkül lehet tag, hogy gazdája ezt megengedte volna, vagy akár tudna róla.

Az ilyen speciális, kéretlen üzenettel is terjedő spamküldő alkalmazás a Rustock nevű botnet, amely korábban a világ levélszemét-forgalmának 47-48 százalékát küldte. Decemberben azonban a Rustock mindössze a spamek fél százalékát küldte, ezzel együtt további két jelentős zombihálózat, a Lethic és a Xarvester is “csöndben volt”.

Hozzáértők szerint az ideiglenes leállásnak az is oka lehet, hogy az eddigi levelekkel már nem érték el a kívánt eredményt, és mivel a spamek küldőit csak a profit érdekli, valószínű, hogy más trükkel hamarosan újra jelentkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik