Belföld

Semjén egy tolvaj, rapsic – mondja a lelőtt rénszarvas gazdája

Kemény vádakat fogalmazott meg a svéd férfi.

A Klubrádiónak Niklas Johansson azt mondta, azt szeretné elérni, hogy az illegális vadászók ne lőjék ki több rénszarvasát. Mint korábban megírtuk a a számi férfi a rendőrséghez fordult, miután azonosította (házi)állatát, amit Semjén Zsolt kilőtt.

A miniszterelnök-helyettes tettére ő lopásként és orvvadászatként tekint. 

A médiából értesültem a történtekről. Amikor a honlapokon megláttam a fotókat a magyar politikusról és a rénszarvasról, egyből tudtam, hogy az enyém volt az állat.

Miután a fülén lévő jelzésről felismerte, rögtön a rendőrséghez fordult, mert

ami történt, törvénytelen. A rénszarvasok szabadon élnek, de gyakorlatilag háziasítottak és amit kilőttek, az én tulajdonom.

A férfi azt mondja, egy egy 2016-os képen tudta egyértelműen beazonosítani a rénszarvasát, de látott egy 2017-es fotót is, azon nem látszik az elejtett állat füle, ami alapján beazonosíthatná, ezért azt nem tudja, az is övé-e.

Korábban a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének svéd munkatársa, komplett hülyeségnek nevezte, Semjén Zsolt tettét. 

Az illegális volt, mert a törvények is tiltják, de sportértékkel sem bír, mert náluk háziasítottak a rénszarvasokat. Tom Arnbom szintén a Klubrádióban azt mondta, valószínűleg

minden idők legdrágább svéd rénszarvasáról van szó.

Elutasította a mentelmi bizottság Semjén Zsolt vagyonnyilatkozatának megvizsgálását
„Sajtóhírekre alapozva vagyonnyilatkozati eljárás keretében egy általános vizsgálat lefolytatására a bizottságnak nincs hatásköre”.
Semjén felesége nem engedné, hogy ő fizesse a külföldi vadászatokat
De ha nem politikusi minőségében hívják meg ilyen eseményekre üzletemberek, akkor az nem is lehet korrupció.
Afrikában és Kanadában is vadászhatott Semjén
Semjén szerint azért a vadászattal támadják, mert mással nem tudják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik