Belföld

Fideszes képviselő édesanyjának adta el egyik házát a miskolci vagyonkezelő

Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő édesanyjának nevén van az a cég, amelynek a miskolci vagyonkezelő lényegében a lakókkal együtt adta el az egyik bérházát – értesült a Magyar Nemzet.

Az Invesco Kft. 2015-ig a politikus tulajdonában volt, azt követően pedig a 82 éves édesanyja nevére írták. A lapnak a lakók, gyermekükkel és unokáikkal élő kisnyugdíjasok, arról beszéltek, hogy az új tulajdonos minden eszközzel igyekszik távolmaradásra bírni őket. És ugyan Nánási-Kocsis szerint az édesanyja önállóan intézi a dolgait, a lakók szerint neki is fontos, hogy minél előbb kirakják őket.

A bérház eladásáról a városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság döntött, amelynek Nánási-Kocsis is a tagja, ráadásul az Invesco Kft. áron alul jutott az ingatlanhoz: lakatlanul 21 millió forintra, lakottan pedig 10,5 millió forintra értékelték. Az ingatlanon 30-40 éves épületek állnak, de maga a terület nagyon értékes, ugyanis a Búza téri piac és a buszpályaudvar közelsége miatt gazdasági-kereskedelmi övezetnek számít a telek.

A képviselő édesanyja, Kocsis Lászlóné tavaly március 20-án vállalta, hogy kötbér ellenében egy éven belül elbontja az épületeket és addig elhelyezi a lakókat is. Ők nyáron tudták meg, hogy november végéig kell elhagyniuk a házat, a kötbér összegét pedig rájuk terhelik. Decemberben már arra szólították fel a lakókat, hogy hagyják el a házat és adják át a kulcsokat.

Míg az önkormányzatnak havi 14 ezer forintot kellett fizetniük, az Invesco 50-70 ezer forintért kínált albérletet. Ráadásul amikor a lakók újra önkormányzati lakásra pályáztak, azzal utasították el őket, hogy az elmúlt egy évben volt bérleti jogviszonyuk. A lakók a bérleti jog folytatását és cserelakást vagy pénzbeli térítést, illetve az Invescóval kötött szerződés megszüntetését kérik és ha kell, bíróságra is mennek.

Kiemelt kép: Miskolc MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik