Sport

Hajszálra volt a bravúrtól a magyar inline-válogatott

A magyar inline-válogatott 5-4-re kikapott Szlovákiától, így nem tudta kiharcolni a feljutást a divízió I-ből.

Az inline hockey a jégkorong görkorcsolyában űzött, apróbb szabályváltozásokkal űzött ága. A magyar válogatott a hokisokhoz hasonlóan a világ második vonalához tartozik, ám Ingolstadtban megvolt az esély rá, hogy az élmezőnybe kerüljön Dobos Tamás csapata.

A csoportkörben a mieink három győzelmet szereztek, azaz hibátlanul tudták le ezt a szakaszt, a negyeddöntőben pedig Bulgária legjobbjait páholták el 12-2-re. Az elődöntőben a bivalyerős osztrákok voltak az ellenfelek, azonban ez sem okozott gondot a magyar csapatnak, az 5-2-es siker pedig azt jelentette, hogy Szlovákia ellen a feljutásért játszhatott a gárda.

A divízió I fináléjában az első negyed kiegyenlített játékot hozott, azonban a másodikban Szlovákia nagyon elhúzott, 5-2-ről várták a felek a második félidőt. Sájevics Andrást Kiss Tamás váltotta a kapuban, a dunaújvárosi hokicsapat portása pedig már egyszer sem kapitulált, miközben a csapattársak két gólt is összehoztak elől. A meccs végén még kapuslehozatallal is próbálkoztunk, egyenlíteni azonban már nem sikerült, 5-4 lett a találkozó vége, Szlovákia lett a világbajnok, a mieink ezüstérmet szereztek – csak úgy, mint 2011-ben.

Feil Arnold volt a legeredményesebb magyar játékos, ő nyolc gólt és hét gólpasszt jegyzett, 15 pontja a kanadai táblázat tízedik helyét jelenti. A kapusok közt Kiss a második helyen zárt 92.94 százalékos védési hatékonysággal.

Eredmény – inline hoki, divízió I-es világbajnokság, döntő
Szlovákia – Magyarország 5-4 (1-1, 4-1, 0-2, 0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik