Belföld

Czeglédy újabb egy hónapra rács mögé kerül

Még Gyurcsány jelenléte se hatotta meg a bíróságot, a mentelmi jogát vesztett képviselőjelölt előzetesbe került.

Újabb 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróság hétfőn – írja a Hvg.hu. Ugyan Czeglédy ügyvédje fellebbez, de ezzel a lap szerint lehetetlenné vált, hogy a politikus kampányolni tudjon a választások előtt. Czeglédyt nem engedték nyilatkozni, csak annyit tudott mondani, a döntés a

jogállamiság eltiprása.

Hiába jelent meg a tárgyaláson a DK vezetője, Gyurcsány Ferenc, hiába idézett az őszödi beszédből, az ügyészség álláspontja győzött. Szerintük a jelölti mentelmi jogot felfüggesztették, az előzetes pedig szükséges, mert fennáll a hatmilliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja, na meg a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye.

Czeglédyt arra kérték, jelezze, mikor készíthetik elő Gyurcsány zárkáját
A képviselőjelölt először szólalt meg, mióta kiengedték a börtönből.

Czeglédy csütörtökön szabadult, miután hivatalosan is képviselőjelöltté vált, ezzel mentelmi joga keletkezett. Maga Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte ennek felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), ami természetesen helyt adott ennek. Még aznap be is vitték a szegedi börtönbe Czeglédyt.

A politikus és csapata a gyanú szerint 2011-17 között olyan céghálót alakított ki, ami diákmunka közvetítésével foglalkozott, valamint 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, hogy nem vallották be vagy fizették be az szja-t és az áfát.

(Kiemelt kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik