Belföld

Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését kéri a legfőbb ügyész

Polt Péter pénteken a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte 

– írta közleményében a Legfőbb Ügyészség. Az indítványról a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indított nyomozást, amelyet a Csongrád Megyei Főügyészség felügyel. A nyomozásban dr. Czeglédy Csabát több mint hat milliárd forint vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Czeglédyt arra kérték, jelezze, mikor készíthetik elő Gyurcsány zárkáját
A képviselőjelölt először szólalt meg, mióta kiengedték a börtönből.

Az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy 2017. június 15. napjától előzetes letartóztatásban volt, amelynek határidejét a bíróság legutóbb 2018. március 15. napjáig hosszabbította meg.

Miután Czeglédy Csabát 2018. március 1-jén országgyűlési képviselőjelöltként jogerősen nyilvántartásba vették, az Országgyűlésről szóló törvény alapján a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg, vele szemben a büntetőeljárás mindaddig nem folytatható, amíg a mentelmi joga fennáll.

A Csongrád Megyei Főügyészség ezért, 2018. március 1-jén – Czeglédy Csaba képviselőjelöltként történt jogerős nyilvántartásba vételét követően – a jogszabályi kötelezettségének eleget téve, a nyomozást felfüggesztette, és Czeglédy előzetes letartóztatását megszüntette. Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezése szerint az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél. A mentelmi jog felfüggesztése esetén a büntetőeljárás folytatható.

DK: Gyurcsányt akarják lejáratni

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány a Czeglédy-üggyel Gyurcsány Ferencet akarja lejáratni. A párt szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a Hír TV csütörtök esti műsorában Czeglédy Csaba azt mondta, előzetes letartóztatása idején rá akarták venni, hogy tegyen hamis tanúvallomást Gyurcsány Ferenc ellen.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: ezzel bebizonyosodott, hogy

Czeglédy Csaba „egy politikai indíttatású koncepciós per áldozata”, Polt Péter legfőbb ügyész pedig Orbán Viktor „bűntársa”. A hatalomnak az üggyel az volt a célja, hogy leszámoljon Gyurcsány Ferenccel.

A politikus azt mondta, hogy a Sukoró-ügyben elítélt Tátrai Miklós és Császy Zsolt is azért vannak börtönben, mert nem voltak hajlandóak hamisan vallani DK elnöke ellen. „Ezek az emberek hősök, akik példát mutatnak az egész nemzetnek” – foglalta össze véleményét Gréczy Zsolt.

A szóvivő egy kérdésre azt válaszolta, nem tud arról, hogy börtönből való távozása óta Czeglédy és Gyurcsány találkoztak volna.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik