Tech

Az Apple szerint az Amazon táblagépe jót tesz az Apple-nek

Pedig a Kindle Fire az első olyan tablet, ami úgy tűnik, hogy képes lehet az iPadhez hasonló méretű tömeget megmozgatni.

Ennek fényében pedig teljesen jogosnak érezzük, ha valakinek – velünk együtt – az Apple állításával kapcsolatban az első reakciója egy félhangos “hogy mi?” volt.

Az Apple új vezére, Tim Cooknak azzal érvel, hogy a Kindle Fire egy újabb Android-alapú készülék, az Androidnak egy újabb válfaja, ami csak tovább fragmentálja az Android rendszerét.

S míg abban igaza van, hogy a fejlesztők és a felhasználók jobban kedvelik az egységességet és a következetességet – amit Tim Cook szemében nyilván az Apple készülékei képviselnek -, de az Amazon táblagépe első ránézésre jónak tűnik, ráadásul a 200 dolláros árcédulájával tömegek számára elérhető. Ez utóbbival pedig az iPad egyik verziója sem kecsegtet.

Szóval az Apple nem aggódik az Amazon miatt – de persze mi mást is mondhatna?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik