Tech

Várni kell még az Amazon táblagépére

Itt Európában nem marad más választásunk, mint epekedni. Amazon, miért teszed ezt velünk?

Már a Kindle Fire megjelenésekor is elmorzsoltunk néhány könnyet, majd csütörtökön meg kellett állapítanunk, hogy egy átlagos felhasználó számára az Amazon táblagépe ideális. Mivel mindössze 200 dollárról (cirka 40 ezer forintról) van szó, egyből felpattantunk az oldalra, és megpróbáltunk előrendelésünkkel beállni a digitális sorba, mikor gyomorszájunk táján megtapasztaltuk azt az érzést, amit világszerte még nagyon sokan.

Bár az Amazon nem helyezett rá túl nagy hangsúlyt, azt lehetett tudni, hogy az eszköz első körben kizárólag az Egyesült Államokban lesz elérhető, azonban az a tény, hogy gyakorlatilag sorban állni sem lehet érte, azt jelenti, hogy a világ maradékának nem heteket kell majd rá várni.

Egyesek szerint a szállításnak az szab gátat, hogy az eszközt még nem hagyta jóvá az EU, mások szerint arról van szó, hogy – ahogy ezt Jeff Bezos is kiemelte – a Kindle Fire nem egy önmagában álló eszköz, szorosan csatlakozik online tartalmakhoz és szolgáltatásokhoz, melyek (egyelőre ugyancsak) kizárólag az USA-ból érhetőek el. Megint mások arra tippelnek, hogy a pletykák szerinti 4 millió megrendelt példány sem tenné lehetővé az egész világ ellátását 2011-ben.

Akárhogy is legyen, a Kindle Fire és Kindle Touch hiánya okán egy pillanatra a mellékelt ábrán látható kifejezés ült ki az arcunkra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik