Nagyvilág

Elszabadulhat a pokol Szlovákiában

Üzent a délolasz maffia a szlovákiai unióspénz-csapolása után szaglászó újságíróknak: kuss legyen, különben az életével fizet, aki turkál a szennyesben. Egyre inkább úgy tűnik, Robert Fico is távoli érintettje lehet a múlt heti kettős gyilkosságnak, egykor aktmodellként dolgozó, rejtélyes asszisztense ugyanis kapcsolatba hozható az olasz szervezett bűnözéssel üzletelő szlovák körökkel.

Egész Szlovákia változatlanul keresi a válaszokat arra, mi történt a múlt héten abban a nagymácsédi családi házban, ahol két 27 éves fiatal holttestét találták meg. Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová halálát lőtt sebek okozták, a rendőrség szerint profik lehettek az elkövetők. A holttestek pár napja már ott heverhettek, mire a gyanakvó család kihívta a rendőröket, akik megtalálták őket. Az eset megrendítette Szlovákiát, ugyanis Kuciak olyan tényfeltáró újságíró volt, aki gőzerővel dolgozott a politikával összefonódott szervezett bűnözés leleplezésén.

Fejlövés, maffia: újságíróölés sokkolta Szlovákiát
Sose történt még ilyesmi Szlovákiában: nyilvánvalóan a maffia ölt meg két embert, mert túl sokat tudtak a kínos ügyeikről. A szlovák kormány lépéskényszerbe került.

Az Új Szó arról ír friss cikkében, hogy Kuciak a hatalmas délolasz, calabriai maffiának, a Ndrànghetának lehetett az útjában. A lap a TA3 tévét idézi, aminek Ivan Mego riporter elmondta, mostanában ő is a ‘Ndràngheta után nyomozott, de az ő cikke nem jelenhetett meg a Plus 7 dní hetilapban, ezért továbbította az infóit Kuciaknak. Kuciak ugyanis vele párhuzamosan dolgozott hónapok óta az ügyön, valószínűleg előrébb is járt. Mego szerint az olasz maffia szlovákiai kapcsolatait is fellelték. A beszélgetés azzal zárult, hogy Mego közölte:

Odakint várnak a rendőrök, hogy kihallgathassanak.

Az országban ismert újságíró a Szlovákiában élő kanadai-brit Tom Nicholson is, aki szintén tényfeltáró munkái miatt kavart be többször politikusoknak. A hírhedt Gorila-ügyről könyvet is írt (egy lehallgatási botrány, aminek lényege, hogy a Penta nevű cégcsoport mennyire befolyásolta a szlovák politikát), most épp ő is az olasz maffia kapcsolatait kutatta.

Nicholson elmondta, a sztori lényege, hogy az olasz maffia rászállt az uniós alapokra, amiket megcsapol Kelet-Szlovákiában, majd Olaszországba juttatja a pénzt. Korábbi szövetkezeteket vettek meg, majd úgy tettek, mintha ott biogazdálkodást folytatnának, erre vettek fel uniós pénzeket. Mindeközben hosszú évek alatt kiépítették kapcsolataikat a helyi politikai és gazdasági elittel is. A kormányzó Smer több politikusa is érintett lehet, Nicholson szerint a kormány azt is tudja már, ki áll a gyilkosság mögött.

Ján Kuciak munkahelye, az Aktuality.sk szerkesztősége előtt gyászolnak többen
Fotó: Vladimir Simicek / AFP

Lehetnek nyomok

Csütörtökön történhetett a gyilkosság, az elkövetőnek bőven volt ideje eltüntetni a nyomokat, illetve elmenekülni messzire. Apró biológiai nyomok azért maradhattak a helyszínen, illetve a nagymácsédi térfigyelő kamerák is rögzíthették a támadó(ka)t – írja a Parameter.

Nicholson az ügyben publicisztikát írt a Politico európai kiadásába is. Ő is azzal kezd, amivel mindenki, aki véleményt ír a történtekről: elég sötét évek követték az 1989-es átmenetet Szlovákiában, több újságírót megvertek, de arra nem volt még példa, hogy hidegvérrel kivégezzenek egy újságírót és párját.

Kuciakot 2012-ben ismerte meg, amikor az újságíró befejezte tanulmányait a nyitrai egyetemen, és írt Nicholsonnak, kifejezve a csodálatát a tényeltáró munkássága iránt. Nicholson szerint csak egy gyerek volt, aki lelkesedett a munkája iránt, ártatlanul süllyedt bele a mocsárba.

A kapcsolatuk megmaradt annak ellenére, hogy Nicholson Kanadába költözött, több ügyön párhuzamosan dolgoztak, információkat osztottak meg egymással. Kuciak olasz oknyomozó újságírókkal is felvette a kapcsolatot, hogy segítsenek a maffiaügyben. És itt jön be a lényeg:

Nicholson szerint még a szörnyű régi napokon sem ölt volna a szlovák maffia, ellenben az olaszok simán. Márpedig Kuciakék a legveszélyesebb időben halhattak meg : az alany már tudott róla, hogy cikk lesz, de azt még nem publikálták.

Bonyolult háló egy aktmodellel

A Sme közben arról ír, hogy a ‘Ndrànghetát egy Antonino Vadala nevű, alsó hangon 32 cégben érdekelt, az olasz hatóságok által egy ideig körözött vállalkozó képviselte Szlovákiában, aki 2011-12-ben együtt alapított céget (GIA Management) Robert Fico kormányfő asszisztensével, egy korábbi aktmodellelMária Troškovával. A nőt egy olyan, a kormányzó Smer párthoz tartozó politikus ajánlotta Ficónak, aki közel áll Vadalához, Kuciak róla is információkat gyűjthetett. Érdekesség, hogy Fico sosem árulta el, mi a feladata Troškovának, mit keres mellette.

Robert Fico kormányfő asszisztensével, egy korábbi aktmodellel, Mária Troškovával
Forrás: cas.sk

A bonyolult érdekeltségi hálónak ezzel nincs vége. Miután Vadala kilépett a GIA-ből 2015-ben, az új tulajdonos egy olasz, Pietro Catroppa lett. Ő 2016-tól a Podest nevű, a titkosszolgálat által is megfigyelt cég tulajdonosa, amiben résztulaj volt a Smer egyik politikusa is, Viliam Jasaň. Ez azért problémás, mert Jasaň tagja a biztonsági tanácsnak, titkos információkhoz fér hozzá. És akkor vissza Troškovához: ő volt egy ideig Jasaň asszisztense.

A Kočner-affér

Fontos mellékszál, hogy Kuciak Marián Kočner vállalkozóról is írt, aki szintén közel állhat a szervezett bűnözéshez a Parameter cikke szerint. Kočner egy luxuslakóparkban található lakását adta el gyorsan, miután vizsgálódni kezdtek ellene a hatóságok adócsalás miatt. Amikor Kuciak erre reagáltatni akarta a vállalkozót, az állítólag megfenyegette azzal az újságírót, hogy be fogja sározni a családját és tesz róla, hogy ne írhasson többé. Végül ügyészségi javaslatra Kuciak feljelentést tett, amit hosszas tökörészés és hivatalok közötti passzolgatás után elutasítottak. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány szerint pedig Kuciaknak szólnia kellett ha, „valami folyik körülötte, akkor a rendőrség cselekedett volna.” Maga Kočner amúgy azt mondta a sajtónak, nem fenyegetett, csak megkérdezte Kuciakot, hogy tetszene neki, ha elkezdené besározni őt és a kollégáit, és hogy nem volt korrekt az eljárása. A feljelentésről se tudott állítása szerint.

A pokol következik

Mindeközben tovább ömlenek a kőkemény megszólalások a politika és a szakma irányából. Ki kell emelni Jaromír Čižnár főügyészt, aki kerek perec kijelentette: ha kiderül, hogy Kuciakéknak a férfi munkája miatt kellett meghalniuk, ő elszabadítja a poklot Szlovákiában, minden áron megtalálják az elkövetőket. Kérte az újságírókat, hogyha fenyegetést éreznek, jelezzék az ügyészségnek, mert amíg ő a főügyész, nem engedi, hogy még egy ilyen eset megtörténjen. Egy újságírónő kapott egy írott fenyegetést már, azt vizsgálják is.

A magyarországinál kormányfüggetlenebb Állami Számvevőszék elnöke, Karol Mitrík így fogalmazott:

Egy fiatal kegyetlen módon vesztette életét csak azért, mert rámutatott az igazságtalanságra, kereste az igazságot, és nem félt attól, hogy megnevezze a politikai és gazdasági élet fekete bárányait.

A Bratiskavské noviny beszámolója szerint az embereket is megrendítették a történtek. Több százan elmentek a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terére gyertyát gyújtani, de az Aktuality.sk szerkesztősége előtt is mécsesek égtek.

Mécsesek Prágában is Kuciak és barátnője emlékére
Fotó: Michal Cizek / AFP

Az Euractiv a Máltán felrobbantott Daphne Caruana Galizia ügyét egybevéve leírta a hasonlóságokat: mindketten magas rangú politikusok és nagy bizniszek kapcsolatát tárták fel, mindketten kaptak fenyegetéseket, mindkettejüket profi gyilkosok hallgattatták el, és tudatták a világgal: ne szórakozzatok a maffiával. Vizsgálatok persze kellenek, de valószínűleg maximum az elkövetőt találják majd meg, a felbujtót nem. A végén felteszik a kérdést:

Nem jelent rendszerszintű fenyegetést a maffia az EU-ra magára?

Kiemelt képünkön mécsesek és virágok a meggyilkolt Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina fényképe előtt, Pozsonyban 2018. február 27-én. Fotó: Vladimir Simicek / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik