Nagyvilág

Bekéretik az ukrán nagykövetet a KMKSZ székház elleni támadás miatt

Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közszolgálati tévében kedden.

Hajnalban beszélt Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a hatóságok jelzései szerint ismételten idegenkezűségről van szó a szervezet irodája elleni, egy hónapon belül már második támadás esetében.

„Egészen elképesztő folyamat” zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak – jelentette ki a miniszter. Ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait. Szijjártó Péter kiemelte: mindez elfogadhatatlan, és ha Ukrajna komolyan gondolja közeledését az EU-hoz és a NATO-hoz, féken kell tudni tartania a szélsőségeseket.

Kedden bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét, és azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet.

Emellett a külügyminiszter kedden találkozik az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, és ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti részében tevékenykedjen, hanem hozzon létre állandó jelenlétet a nyugati részén, Kárpátalján is. A külügyminiszter megjegyezte: a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik