Élet-Stílus

Bennragadt egy liftben egy kínai gyerek, miután lepisilte a kezelőpanelt – videó

Azt gondolhatta, jó poén lesz levizelni a gombokat. De megbánta tettét, amikor az ajtó nem nyílt ki, a panel pedig megbolondult.

A gondnokoknak kellett kimenteniük egy kínai ház liftjéből egy kisfiút, aki azután rekedt a liftben, hogy levizelte a felvonó irányítógombjait – jelentette a helyi sajtó. A gyerek tettéről a liftben lévő biztonsági kamera készített felvételt a Chongqing városában található épületben. A videó aztán futótűzként terjedt el a kínai közösségi oldalakon.

Az előző hét pénteken készült felvételen látni, ahogy a kisfiú lehúzza a sliccét, majd lepisili a kezelőpanelt, ügyelve arra, hogy lehetőleg minden egyes gombra jusson a vizeletéből. Majd nyugodtan várja, hogy kinyíljon az ajtó.

Azonban legnagyobb csalódására a ajtó éppen csak megmozdult, majd zárva maradt. Amikor pedig kétségbeesetten elkezdte nyomkodni a pár másodperccel korábban lepisilt gombokat, a kezelőpanel vészjóslóan villogni kezdett. Egészen úgy, mintha csak rövidzárlatot kapott volna.


A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a fiút végül a ház gondnokai szabadították ki a felvonóból. Azt nem lehet tudni, hogy a fiúnak mennyi ideig kellett várakoznia a vizelettől bűzlő liftben a segítségre. De azt közölték, hogy nem lett semmi baja.

(Kiemelt fotó: Facebook/Shanghaiist)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik