Sport

Elfelejtett golfozni Tiger Woods

Nem sikerült a világ legismertebb golfozójának, Tiger Woodsnak a visszatérése, miután saját versenye, a meghívásos Hero World Challenge első napján a mezőny legrosszabb eredményét érte el.

Az amerikai sztársportoló a floridai viadalon 77 ütéssel, az alapütésszámnál öttel rosszabb teljesítménnyel zárt, és a 18. helyről várja a folytatást.

A hátproblémák miatt augusztus óta nem versenyző Woods nem talált magyarázatot játékára, mert mint mondta, többször előfordult ugyan már vele, hogy 80 ütés körüli eredménnyel ment végig ezen a 18 lyukas pályán, ám ilyen esetekben mindig erős szélben és kifejezetten hidegben kellett játszania, most azonban kellemes meleg idő volt.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Ez a mai nap ijesztő volt” – foglalta össze játékát.

A 38 éves sportolónak az idei karrierje egyik legrosszabb éve: márciusban meg kellett műteni a hátát, három hónapig nem játszhatott, így 2014 első két Major-versenyén sem lehetett ott, majd a British Openre visszatért, ám ott gyengén szerepelt, az augusztusi PGA Championshipen pedig két nap után kiesett. Ezt követően újabb hátsérülést szenvedett, és egészen mostanáig nem golfozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik