Sport téli olimpia 2018

Swaney Elizabeth: Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem

A phjongcshangi téli olimpia hétfői versenynapján az egész világ megtanulta Elizabeth Swaney nevét- Ő az a magyar színekben versenyző freestyle síző, aki csak simán végigcsúszott a félcsőben, még csak meg sem próbált trükköt bemutatni, amivel az utolsó lett a selejtezőben.

Az utolsó helyezett magyar síakrobatán röhög az internet
Swaney Elizabeth trükkök nélkül mutatta be a gyakorlatait, pedig ennek a sportágnak pont az lenne a lényege.

Az elég nagy indulatokat kiváltó versenyzővel a Magyar Nemzet készített interjút a helyszínen, ebből megtudhatjuk, hogy már hétéves kora óta az olimpiai részvétel volt az álma, eleinte műkorcsolyázott, evezett, de kipróbálta a bobot és a szkeletont is (venezuelai színekben megpróbált kijutni Szocsiba), majd nyolc évvel ezelőtt kezdett el síelni, utána váltott a félcsőre.

Eleinte félelmetes is volt a freestyle változat, de aztán úgy gondoltam, a félcsőben rengeteg lehetőség van, egyedibb és nagyobb kihívás is

– mondta a Magyar Nemzetnek a 33 éves Swaney.

Elmondta, hogy mivel az édesanyja magyar, ezért a születésétől kezdve kettős állampolgár. A szövetséget ő kereste meg, a felkészülését pedig saját maga finanszírozta, öt különböző munkája volt, illetve saját szponzorai. Magyarul egyébként tanul pár éve, pár síelős szakszót tud is, de azt mondta, hogy még sokat kellene gyakorolnia.

A magyar szövetség állásfoglalása

„Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte” – idézte a szövetséget a Nemzeti Sport hétfőn.

Az olimpia előtt azt tűzte magának célként, hogy bekerüljön a legjobb tízbe, ettől láthattuk, hogy elég messze volt. Erre azt felelte, ő is mindig a maximumra törekedik, edzett keményen, a vízen végzett edzéseken többféle trükköt is be tudott mutatni, havon viszont már nem ment neki ugyanez.

Nem nagyon ismerem Eddie sztoriját, csak annyit hallottam róla, hogy keményen dolgozott azért, hogy eljusson az olimpiára. Pozitív megvilágításban gondolok az én teljesítményemre is, remélve, hogy ez másokat is inspirálhat

– felelte arra, hogy sokan Eddie, a Sashoz hasonlítják a produkcióját.

A híressé vált magyar síző miatt írhatják át a szabályokat
Nagy vihart kavart a síakrobata Swaney Elizabeth produkciója, pedig ő csak a szabályokon belül mozogva teljesítette az álmát. A MOB viszont a mostani eset miatt újragondolja, hogyan is juthat ki valaki egy olimpiára.

Nem tud mit kezdeni azzal, ha sokan kritizálják. Ő mindig a pozitívumokra koncentrál, a negatív véleményt is próbálja a javára fordítani, reméli, hogy másokat ösztönözni tudott a sportolásra.

Mindig javulni szeretne, most azon dolgozik, hogy minél magasabbra jusson a félcsőben. „Szeretnék több időt a levegőben tölteni és több trükköt végrehajtani, ki is vagyok éhezve a több lehetőségre és a még nagyobb fejlődésre” – mondta.

Most egyelőre próbálja feldolgozni a történteket. Ami a folytatát illeti, úgy érzi, eddig is sokat tett már bele a síelésbe, most a sportpszichológiára kellene ráfeküdnie, hogy még bátrabb legyen a jövőben.

Egy kicsit nagyobb bátorsággal kellene megközelítenem a dolgokat, és folytatnom a kemény edzéseket. Nagyon büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik