Belföld

Az ÁSZ-hoz fordulnak a Fidesz plakátügye miatt

A fővárosi kormányhivatalokhoz és az Állami Számvevőszékhez fordul az MSZP az ellenzéket lejárató Fidesz-plakátok miatt – írta honlapján a Hír Tv.

A 24.hu-n számoltunk be először arról, hogy a Fidesz 30 millió forinttal kedvezőbb árat kapott a JCDecaux Hungary Zrt.-től a Soros Györgyöt és az ellenzéki vezetőket kerítésbontóként ábrázoló plakátjai számára, mert a szerződésben a tavalyi listaáron számolták el a kampányt. A cég azt állította, hogy 2018-as üzlettel kapcsolatban nem az általa 2018-asként megjelölt díjszabást kell figyelembe venni, hanem a 2017-es listaárat.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő azt követeli, hogy plakátonként 150 ezer forintos bírságot szabjanak ki a Fideszre, és két napon belül távolítsák el az összes reklámot.

Hétfői cikkünk megjelenése után a JCDecaux – és vele együtt a szerződést tető alá hozó Odex Kft. – azzal állt elő, hogy az évszámok valójában más évekre vonatkoznak. A cég állítja, hogy nem a Fidesz pénztárcáját kímélték, hanem a településkép védelmi törvénynek tettek eleget, amikor  2018. január 29-én Kubatov Gábor Fidesz-alelnökkel megkötött szerződésben az általuk 2017-es listaárként bejelentett díjszabást alkalmazták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik